Tegnap este szomorú hírt hallottunk, Dávidnak elmondtam, jó szívvel és szép szavakkal emlékezett arra az emberre, aki világra segítette.

Egy álom volt az egész, lassan 20 éve. Édesapám jó barátját választottam szülészemnek, hogy a várva várt fiú nála szülessen meg. Az első szülésem, ahol Gyuszi ott lehetett, nagyon vártuk, készültünk a nagy napra. Eltelt 6 év Esztikénk születése óta, már lehetőség volt erre. 

Mivel ismertük egymást, így sokat viccelődtünk a bő fél év alatt, úgy éreztük a szülés közeledtével mi hárman jó kis csapatot alkotunk. 

Egy délután pedig fájásokkal a kórházban kötöttem ki. Jött is azonnal, majd megbeszéltük, hogy nem-nem, ez még nem lesz az, de maradjak benn éjszakára. Mivel ügyeletes volt, ezért már korán jött másnap reggel, megbeszéltük az eseménytelen éjszakát, majd mondtam, hogy akkor én haza mennék a lányokhoz. Ő rábólintott, de azért még megkérte a szülésznőt, hogy tegye rám a fájásmérőt. Fél óra múlva felgyorsultak az események, trappolt vissza a lelkem, mert el sem akarta hinni amit a szülésznő mondott neki. Szülünk! Gyuszit felhívta, hogy intézze el a lányokat, és munka helyett trappoljon a kórházba, mert szükségem lesz rá. 

Megérkezett, kaptunk egy szobát. Kipaterolt a doki bácsi mindenkit a szobából, megmondta, hogy hagyjanak békén minket, ha gond van úgy is szólunk. Csak ámultam és bámultam, az első két szülésem közel sem volt ilyen. Teltek az órák, délután lett. Vizsgálat, majd mosolyogva mondta, hogy nemsokára találkozunk a kisfiunkkal, de még legyünk türelemmel. Majd elment. Kb. a szülészet ajtaján mehetett ki, mikor Gyuszinak szóltam, hogy utána kéne mennie, mert bizony Dávid megvicceli a doki bácsit, most azonnal jönni. fog. Mindig felemlegetem, hogy soha az életben nem láttam még az uramat úgy futni mint akkor. 

Doki bá vissza, hipp-hopp szétkapták a szobát, majd megmondta mindenkinek, hogy legyenek csöndben. A függönyöket behúzták, de odakinn sütött a nap, madarak csiripeltek. Majd Dávid szép csendben, sok-sok mosoly közepette, békességben megszületett. Doki bácsi továbbra is halkan utasítgatta a szülészeket, nővéreket. Dávid értékei a legjobbak voltak mindenből, szinte nem is sírt, majd Gyuszi kezébe adták. Doki bácsi keze megállt, intett csönd legyen! Gyuszi szép halkan, kedvesen köszöntötte a kisfiát, aki egyszer csak felé fordította a fejét, majd elmosolyodott. Na ezen a ponton pityeredett el a szülésznőnk, mert azt mondta ő még ilyet nem látott. Doki bácsi meg kb. ötször gratulált nekünk, velünk volt boldog, együtt örültünk, ő hívta fel édesapámat is. Elmondhatatlan jó érzés volt, nyugalom és békesség vett körül minket.

Mikor mentünk a kórház felé később, talán 2-3 éves lehetett Dávid, akkor meséltem neki, hogy itt született. Majd mikor legközelebb mentünk, akkor ezt mondta:- Nézd anyuci itt a kórház ahol jó volt megszületni. Persze csak mosolyogtam rajta. Jó pár év múlva már kevésbé, talán 8 éves lehetett, amikor elmesélte nekem, hogy milyen volt a szülőszoba, hol voltak az ablakok, milyen színű volt a csempe (nem szokványos), milyen volt doki bácsi mosolya és miért fordult Gyuszi felé amikor először szólt hozzá. Ez most itt nem a vicc helye, utána olvastam, tényleg van ilyen. 

Négy szülésem volt, egyik sem sikeredett ilyenre, mint ez, akkor ott. Csak őt szültem ennél az orvosnál. Most nagyon igazságtalanul, nagyon fiatalon elhunyt. Nem tudom mi történt vele. 😦 De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ő EMBER tudott lenni első sorban, nem pedig a nagyatyauristenorvos, mint némelyek. Én köszönöm, hogy ismerhettem és hogy megajándékozott minket egy csodával, egy nyugodt, békés, boldog péntek délutánon! Isten áldja Doktor úr!