Valahol biztos. Idén nagyon belgásra sikeredett ez, de tényleg. Nem is emlékszem mikor volt ennyire szürke, csapadékos, szeles az időjárás ilyen hosszan. Mert mindig jött pár nap napsütés amitől felüdült az ember lelke, teste, gyorsan kimehetett a kis kertecskéjébe elültetni a virágokat, rendbe tenni a kertet, levágni amit le kellett, megmetszeni amit meg kellett. 

De most? Esély sincs rá, és az elkövetkezendő jó pár napban sem lesz.

Már megszámlálhatatlan nap óta viharos szél fúj. Repkedett itt minden, szék, napernyő, virág.

A hintaágyat nagy lendülettel összeszereltettem a fiukkal még pár hete, hogy jön a tavasz, ha takaróban is, de majd ki lehet ülni esténként beszélgetni, de esély sincs rá. Csak ide van vágva, be van fordítva a terasz közepére szinte, mert egyik nap elvitte a szél, Gyuszi a tetejét össze kötötte, hogy ne tudjon a szél bele kapni, nehézkes a szétszerelése. Én meg szomorúan nézem, hogy a szél hintázik benne nem pedig én.

Pedig jönne már az a tavasz. A fákon, bokrokon óriási rügyeket látni mindenhol, a kis nárciszaim is rég óta virágoznak, a képen látszik is kicsit. A ládában is elkezdett rügyezni a ribizlibokor, nem tudom a málna hogy áll, a terasz másik végében van, még nem is néztem meg szegényt.

 

Pedig most nekem milyen jó is lett volna, ha kint lehettem volna a teraszon, nem a házba bezárva, bentről nézve a hulló esőcseppeket. Talán könnyebben ment volna az idő, a gyógyulás.

De most ez van, csak reménykedni lehet, hogy egyszer csak beköszönt a tavasz, bár az április elég borús, szomorú szokott lenni Belgiumban, de talán most ez meg volt márciusban, és most már szép idők lesznek. 🙂 Reménykedjünk! 🙂