Pénteken Esztikémék elhívták a gyerekeket vacsizni, kettecskén maradtunk Gyuszival. Este bevásároltunk, sétikáltunk a Delhaize-ben, gondolkodtunk mi is legyen a vacsi? Gyuszi mondta, na most olyat főzhetsz amit máskor nem. És eszembe jutott, hogy süthetnénk disznóhúsit fokhagymásan, borsosan.
– Miért pont úgy?
– Ahogy édesapa szokta.
Szinte éreztem a finom, soha megismételhetetlen ízt a számban. 

Aztán meg is lett a vacsi, az első falat után  újra szóba került, hogy Édesapa miként és hogy sütött főzött. És aztán már nem éreztem a vacsora izét, mert eszembe jutott, hogy közeledik február 23-a. 😥

Ha behunyom a szemem vagy csak rá gondolok, akkor itt van előttem az arca. Bennem, bennünk él ő tovább. Mert igaz, hogy emlék kell, sok-sok emlék, hogy lehessen emlékezni arra, aki már nem lehet velünk. Igazából nem telik el talán egy-egy hét sem, hogy ne emlegetnénk őt. Mindenkinek van emléke, Papa így mondta, Papa ezt mondta vagy Papa most erre mit is mondott volna vajon. És valahogy mindig elmosolyodunk az emlék felelevenítésere. És akkor olyan jó érzés, hogy itt van velünk, az emlékeinkben. ❤

Most nem, most nem jó visszaemlékezni minderre. 😥 Hiányzik-e? Nagyon! ❤ Mindegy hány év telik el, 3 vagy 4!

Mindig viccet csinált mindenből, mintha el akarta volna venni az élét a dolgoknak. Dávid máig emlegeti ha hozunk valami olyat haza amit Édesapa is szeretett, hogy ezt így kell, mert ő Papától így tanulta. 

Hálás vagyok Istennek, hogy ő lehetett az Édesapám, és hogy teljes szívből mondhatom a fiaimnak, hogy olyan vagy mint Papa. ❤ 

Ha behunyom a szemem, akkor látom, hogy sétál le a gyönyörű kertjébe. Megfordul, mosolyog és integet, kezében egy nagy szelet kenyér, egy kis házi szalonna, és még az előbb a földből kihúzott friss vöröshagyma. 

Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.