Sajnos többször előfordult, hogy Katám rosszul lett. Ugye az ájulás nem kérdezi, hogy most alkalmas-e, olyan helyzetben vagy-e, hogy nem lesz ebből baj? Bizony az eltelt évek alatt szedtem össze őt érdekes helyeken. Már érezte előre, hogy baj lesz, még fel tudott hívni: Anyuci gyere itt és itt vagyok. Aztán nem győztem rohanni, mert tudtam bármikor elájulhat.
A cf egyik velejárója, hogy idővel cukorbetegség alakulhat ki (nem törvényszerű), és ez csinálja ezeket a rosszulléteket, hozzá már beköszöntött a diabetes 2-es. Mindig van nála cukormérő, cukorka, de azért csak elő fordul, hogy derült égből villámcsapásként éri az érzés, azonnal el fog ájulni.
Nagyon félt, hogy ha ez bekövetkezik, akkor mi lesz vele? Nem tudja elmondani mi a baja, mi történik vele, hogy tudnak rajta segíteni. Kért az orvostól valami igazolványfélét, de nincs. Kérdeztük a gyógyszertárba, nincs. Gondoltam kell lennie valaminek, mert az nem lehet, hogy nincs valami frappáns megoldás erre. És találtam, nézzétek csak:
Itt az oldal címe, a Medibling, ahol minden korosztálynak mindenféle ékszert, kitüzőt, bilétát lehet rendelni.
Katám kapott egy szép karkötőt. Kis finom darab, elsőre nem is látszik rajta, hogy mi is tulajdonképpen. De ha jobban megvizsgáljuk, akkor mindjárt megtalálhatjuk a kis medált, hope felirattal. Majd a másik oldalán egy nagyobb medál. Külső oldalán egy elég jellegzetes és itt ismert jellel. Azt mondják ha itt meglátja akár egy járókelő is, akkor fogják tudni, hogy meg kell fordítani, mert beteg embereken van ilyen. A belső oldalán ott van a neve, Gyuszi telefonszáma, a betegsége neve és hogy diabetes 2-e van, továbbá egy kód. A kóddal fel lehet lépni egy nemzetközi oldalra, ami csak az övé. Oda bármilyen információt fel lehet tölteni, a kórháza, orvosa nevét, telefonszámát, bármit amit szeretne.
Drága kislányom nagyon örült ennek, mondta is, hogy a mellett, hogy egy szép karkötő, nagyobb biztonságban érzi magát, már nem fél ha bármi lesz vele, akkor nem találjuk meg őt és nem tudnak rajta segíteni.
Különben bátran ajánlom az oldalt nézegetésre, mert mindenféle korosztálynak vannak mindenféle dolgok, amiket ma hordanak gyerekek, nők, férfiak, kislányok, kisfiuk. Nagyon jó, mert nem feltűnő, olyanok ezek az ékszerek, amiket bárki hordhat, csak a figyelmesebb ember veszi észre vagy ha szükség van rá, hogy mi is ez. Azt gondolom elmondhatjuk, hogy életet menthet!
Nagyon hasznos és szép is !! Okos volt, aki kitalálta, Csilla, te pedig ügyes, hogy rátaláltál !!