Címkék

, , , , ,

Tegnap a délutáni bejegyzésem miatt elég érzelmes állapotban voltam. Sokat gondolkodtam. Este Gyuszival elmentünk egy ágyért, amit Dávidnak vettünk az e-bay-en, az uj szobájába. Ott molyozok, kattog az agyam míg várok a kocsiban, hogy van ágy, nincs ágy, mikor akárhonnan, a derült, vagy inkább borús égből jött egy megvilágosodás.

Már hetekkel ezelőtt mondtam pár barátnak, hogy 29-én meg kell műteni a másik kezem is. És még csak egy nyavalyás, erőtlen, emberi, baráti telefon sem jött, hogy na meg volt a műtét? Hogy vagy? Minden rendben? 

Vannak, akiket nagyon szeretek, úgy látszik ez nem kölcsönös, vannak akiknek a dolgait számon tartom, úgy látszik ez nem kölcsönös. Vannak akik ígérgetnek már ki tudja mióta, hogy ide megyünk együtt, meg oda megyünk együtt, meg majd jól elhívunk magunkhoz, de aztán nincs abból se semmi.

Ja mert, hogy sok a dolog? Nem, nem igaz, mert ha valakivel akarok lenni, akkor megtalálom a módját. Ha nem tudok rá időt szakítani, akkor az az illető nem is fontos nekem. És ez tény, lehet magyarázkodni, meg mindenfélét kitalálni, ez akkor is így van. Számomra, én így gondolom! Persze lehet nálam van a hiba? Ez is lehet, bár a mostani állapotomban ez sem érdekel. 😦 Szomorú vagyok nagyon! 😥 Mert vannak az embernek személyes problémái, olyankor el is tűnhet, na de hogy mindenki? Nem, ez nem érdekes,  szomorú. 😦 Megértettem! Elfogadom, hogy nálam van a hiba, rendben. 😦