14:35 – írta aKedves

Kialvatlanul, izgatottan, mosolyogva ültünk a reggelinél, alig bírtuk kivárni, hogy 9 óra legyen és telefonálhasson Gyuszi mindenkinek, hogy miként döntött. A legelső állást fogadta el (szerencsére az óta sem bánta meg!). Nagyon örült neki a leendő főnöke, meg is kérte, hogy ugyan menjünk már akkor be aláírni a papírokat, elintézni a formaságokat. Nagy volt az öröm náluk is, nálunk is. Ekkor már én is fölmehettem, meghívtak minket egy kávéra, beszélgettünk, tényleg nagyon szimpik voltak. Mondták, segítenek mindenben (ez az óta is így van!). A lehető leghamarabb szerették volna, ha jövünk, reálisnak tűnt a 6 hét. Ebben meg is egyeztünk, én meg majd elájultam, hogy ennyi idő lesz csak lezárni az életünket, de hát ez van. Ha már itt vagyunk, kezünkbe van egy aláírt előszerződés, akkor úgy gondoltuk, hogy elérkezett az idő, hogy megkeressük az iskolát is a gyerekeknek. Tudtuk, hogy ez az első tanév, hogy működik magyar szekció az egyik brüsszeli iskolába, még otthon kinyomtattam a szükséges infókat. Épp ebédidőre értünk oda, kiözönlött a suliból az a rengeteg gyerek, hát Magyarországon nem ehhez voltunk hozzá szokva. Aztán bebocsátást nyertünk mi is. Emlékszem mentünk végig a sulin, sok óriási épület között, mivel pont szünet volt az udvaron játszott több magyar iskolányi gyerek. Egy kicsit megijedtem, féltettem a gyerekeket. Felmentünk az adminisztrációra és mondtuk, hogy mi járatban vagyunk. Erre mondja a hölgy, hogy csak így nem lehet beállítani, időpontot kell kérnünk. Gyuszi erre mutatja a papírját, hogy délelőtt írta alá és holnap megyünk is vissza Magyarországra, de úgy néz ki, hogy március 15-én kezd a Bizottságnál, nem tudunk máskor bejönni. Nézett ránk egy kicsit, majd hellyel kínált minket. Örült, hogy négy gyereket hozunk a szekcióba, hisz még csak pár gyerek volt osztályonként. Katinka gimnázium 2. osztályába járt, Eszti a nyolc osztályos gimnázium 3. osztályába járt, Dávid még kisiskolásként a 2. osztályt gyűrte, Barnus meg ovis volt. Próbált meggyőzni minket, hogy a gyerekeket csak szeptembertől hozzuk, de Gyuszinak sikerült olyan határozottan mondani a nemet, hogy nem is mondta többet. Közölte, hogy együtt jövünk márciusban és kész. Mondta erre, hogy ok, minden rendben. Adott négy vastag könyvnyi kitölteni valót otthonra, beírta a gyerekeket és kész is volt. Délután kettőre volt Gyuszinak állása, a gyerekek be voltak íratva Brüsszel egyik nemzetközi gimnáziumába. Nagyon boldogok voltunk!

Rohantunk a Grand-place-ra, mert megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ezen a napon délután integetünk nekik a Web-kamerán keresztül. Megkerestük a kamerát, Gyuszi felhívta a gyerekeket, mi meg hadonásztunk össze vissza. Szembe jött velünk egy angol csoport, és elkezdtek nekünk integetni, azt hitték, hogy nekik integetünk. Gyuszi mutatta nekik a kamerát, és elmondta, hogy a gyerekeink Magyarországon figyelnek minket, de nem látnak a nagy téren. Erre az egész csoport körbe állt minket és mind elkezdett velünk integetni a gyerekeknek. Egyből meg lettünk! Nagyon nevettünk mind, megköszöntük a segítségüket.

Még Magyarországról szerveztünk egy találkozót a már itteni Magyarokkal az egyik sörözőben. Beszélgettünk, besültkrumpliztunk, aztán visszatámolyogtunk a szállóhoz, szó szerint. Nem semmi nap volt!