Címkék

, , , , , , , ,

Idén úgy néz ki, hogy kimarad a tél. Nem baj, igencsak pénztárcakímélő üzemmód ez. A növényeknek nem nagyon volt idejük még csak elszenderedni sem. Azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt reggelre talaj menti fagy. Persze, az eső esik, időnként beáll a felhő, és csak esik és esik és esik. Viszont a hőmérséklet így télvíz idején kárpótol minket, mivel 4-10 fok között mozog a nappali, az éjszakai pedig 0-6 fok között. 

Még ősszel jól betakargattuk a virágoskertet a lehullott levelekkel. Kb. azóta fúj a szél is különböző intenzitással. Hiába tettünk rá nehezékeket, a zöme ellebbent a néha bizony elég viharos széllel. 

A héten kinyílt a krókusz:
tavasz1

A többi hagymás növény is már jó úton halad afelé, hogy hamarosan virágot bontson. A nárciszok mind így néznek ki, a tulipán hajtása ennek fele. Viszont a jácintokat nem látom sehol. Vagy azok még később jönnek ki? 

tavasz2

Ezek egy kis mosolyt csalnak az ember arcára, de különben nem nagyon van okunk a mosolyra mostanában.

Az egész még 3 hete kezdődött. Sikerült valamelyikünknek összeszednie ebben az enyhe, csapadékos télben jól kicombosodott vírust. A fiuk kezdték, majd Eszti, én, aztán Gyuszi. Még dicsértük is Katinkát, hogy jól van, erős a szervezete, mert ő nem kapta el. Leghamarabb Gyuszi és én meg Eszti gyógyultunk meg, de a fiuknál nagyon makacs volt. Elmentek suliba pár nap kúrálódás után, de újabb pár nap múlva megint itthon kötöttek ki. Aztán úgy ahogy Dávid kibotorkált belőle, de Barnusnál nem nagyon működött semmi. Pont mentünk dokihoz kontrollra. Le sem merem írni milyet fújt, a tüdő kapacitása megint katasztrofális. Fájdalmai vannak, nem érzi jól magát. És ez ment már akkor két hete. Jó, kell antibiotikum, meg figyelni, mennek a szokásos dolgok, mert meg kellene gyógyulni, hiszen ezen a héten indulna az osztályával 3 napos táborba az Euro Space Center-be. A tábor kifizetve, a program szuper, érdekes. De már vasárnap este láttuk, hogy itt bizony nem lesz semmi ebből a táborozásból. Nem is lett. Mára mondhatom el, hogy tényleg jobban van, a gyógyulás útjára állt.

De sajnos közben Katinka is beteg lett. Bizony pont két éve, hogy átesett az epeműtéten, most megint az akkori görcsökhöz hasonló tünetei voltak. Hétfőn el kellett mennie orvoshoz, nem volt mese! Aztán derült égből villámcsapásként érte a fújás eredménye! Még soha életében nem volt ilyen rossz lelete! Gyors vérvétel, vizsgálatok, várakozás, de semmi! Egy marék gyógyszerrel jött haza.

Tegnapra már a fizikális állapota is igazolta azt amit a gép mért. Haladék van, hétfőig. Ha nem javul elég intenzitással, akkor kórház, de már csomaggal kell menni reggel. Aki szeretettel tud gondolni ránk, az imádkozzon, szurkoljon, hogy ne így legyen!