Szombaton itt volt Dávid egy barátja. Kértük a srácot, hogy ne nyúlkáljon Sam felé, engedje, hogy majd a kutya közeledjen hozzá. De nem így tett! Megkapta a kezét. Még soha nem történt ilyen, nagyon megijedtünk mindannyian, a kutyával az élen. 

Egyik kutyasuttogó oldalán olvastam talán egy éve, hogy milyen téves az a gondolat, hogy ha az ember találkozik egy kutyával és a kezét az orra alá dugja, akkor ott már minden rendben. Mert nem szabadna ezt tenni, mert akkor történik az, ami a hétvégén nálunk. A suttogók szerint nem szabad a kutyára erőszakolni magunkat. Hagyni kell, hogy a kutya jöjjön oda hozzánk, ő szaglásszon körbe, ő akarjon ismerkedni és akkor nem lesz baj. És ez tényleg szokott működni, de most sajnos süket fülekre talált a kérésünk. 😦

Sam rettenetesen félős. De ugye ő nem tudja ezt elmondani, ezért farkát behúzza és magában motyorogva szemléli ha jön valaki. Soha nincs semmi baj, megkérünk mindenkit, hogy hagyja békén, majd ő jön. És aztán jön és kenyérre lehet kenni, mert egy édibédi kutyababa, hiába lesz szeptemberben 4 éves. De hát azt mondják, hogy ilyenek a goldik.

Hol itt a hiba? Sam-et mikor elhoztuk, akkor már nagyobbacska volt. Több vele egykorú kutyával volt bezárva egy nagyobb kennelbe és éppen akkor amikor mentünk ő volt a kupac legalján, de mi azt gondoljuk, hogy többnyire ő lehetett az akit lenyomtak, megrágtak a többiek. Egyetlen goldi volt a falkában, a többi ilyen-olyan farkas és juhászkutya kölyök volt. Azt, hogy miért és hogyan tartották így őket, most hagyjuk. Mindenesetre ki kellett szó szerint menteni a rágcsáló fogak közül őt. Dávid alig bírta ledobálni róla  a többi kutyát és felvenni, magához ölelni. Rettenetesen félt, tőlünk is. 

Persze hamar megnyugodott nálunk és boldog kiskutyi lett azt hiszem a szerető simogatások hatására. Dáviddal eljártak kutyaiskolába, de rettenetesen nehézkes volt, aztán egyik vizsgán Sam volt beteg, a következőn Dávid, külön vizsgát nem engedtek, megunták. Valahol talán jogos is volt. 

A séta? Hát lenne mit mesélni a rémisztő kukorékoló kakasról, a fogat csattogtató vérmes póni lóról, a szélben csattogó transzparensekről. Már tudja hol van ugatós kutya, előre behúzódik a sétáltató mögé és sunnyog, hogy ő ott sincs meg gyorsan siessünk mert biztos megesznek minket. Tudom ezek mosolyogtató dolgok, de ha végig gondoljuk, akkor inkább szomorú. 😦

A tavalyi éves kötelező oltás az úgy történt, hogy hárman fogtuk le, a száján szájkosár, mégis alig tudta a doki bácsi beadni neki az oltást, akit nagyon szeretünk és imádja az állatokat és az utolsókig elmegy bármely szőrös vagy tollas barátunkért, csak úgy beledöfte a szurit. Közben Sam felmászott a falra, bepisilt, fogát csattogtatta és morgott. Még soha nem láttuk őt ilyennek!

Na de most a hétvégi affér miatt úgy gondoltuk, hogy vissza kell mennie a kutyaiskolába. De oda ne ahol voltak. Többször láttam már a szomszéd város felé vezető úton egy kutyaiskola táblát, mondtam menjünk el oda, csak nézzünk szét!

Jól tettük!!! Nagyon kedvesek voltak, elmondta Gyuszi mi a problémánk, az egyik tréner gyorsan meg is nyugtatott minket, hogy nem lesz semmi baj, részletesen kibeszéltek mindent, hogy ne maradjon semmi válasz nélkül. Csak az oltást kell beadatni neki, semmi más teendőnk nincs!

Pont lejár jövő hónapban az éves oltása Sam-nak, ez így pont jókor jött. Igen ám, de hogy oltassuk be ezt a gyereket? Szerintem mindannyian féltünk, vele együtt, meg a doki bácsival együtt, aki azt ajánlotta, hogy adjunk neki nyugtatót, hátha az segít. Fel is írta, ki is váltottuk, a fiuk tegnapra tűzték ki az időpontot, megyünk. Huh, na akkor adjuk be az első adagot, hátha hat. 🙂 Ó, a mi Samu-ünk vígan ugrándozott és rohangált, mintha semmi nem történt volna. Na jó, akkor jöjjön a következő adag. Ettől már úgy gondoltuk, hogy egy kicsit nyugisabb, el is indultunk. Útközben bealudt Dávid ölébe, alig bírtuk kiszedni a kocsiból. Bezzeg a rendelőben felébredt, az egyik ajtón be, majd gyorsan szedte is a lábát, hogy akkor ő most ezen a másikon meg ki szeretne menni. 

Elmondtuk, megnézte, megbeszéltük, aztán jöttek a szurik. Egy speciális kennel védőoltást is kellett kapnia, a nélkül nem mehet a suliba. Két változata van, az egyiket orrba kell cseppenteni, a másik szuri. A szurival csak az a baj, hogy fél évig fejti ki hatását, de nem tudtunk mit csinálni. Jött a szájkosár, most ketten elegek voltak, hogy lefogják és a szurik is megvoltak egy-kettőre. Ennyit ért a nyugtató. Nem volt vicsorgás, nem volt morgás, nem kellett erővel lenyomni.

De most már lehet menni a kutyasuliba, kedden kezdenek, mert akkor vannak ott azok a trénerek, akik felmérik, hogy melyik kutya mit tud. Az első két alkalom ingyenes, majd meglátjuk hogy fogják magukat érezni itt. Nagyon remélem, hogy jól! 

Jó lenne, ha legközelebb megyünk az orvoshoz, akkor már szót fogadna és nem kellene vele küzdeni, de Gyuszi azt mondja, hogy lehet ez a rettegése az orvossal szemben már megmarad. Majd fél év múlva meglátjuk.

Aminek még örülök, hogy bekerülünk ez által egy közösségbe. Nagyon jó kis helynek tűnik, van melegedő ahová a kutyákat is be lehet vinni, különböző pályák, ahová bármikor el lehet menni, óriási hely. Itt lehet gyűjteni kutyibarátokat meg emberbarátokat. Remélem így lesz! 🙂