Címkék

, , ,

Két egész hétig együtt voltunk, és ez volt az igazi nagy ajándék! Maradt Gyuszinak szabija az elmúlt évről, így ki vette ő is, teljes volt a családi létszám. Ma meg mentek a fiuk is suliba, nagy szomorúságukra. Gyuszi már tegnap elkezdte a munkát. Múlt csütörtökön elkezdte mondani, hogy el sem tudja képzelni, hogy kel majd fel hétfőn, de aztán nem volt semmi probléma. Ma meg a fiuk szeme is kipattant minden gond nélkül. Barnus még el is csodálkozott, hogy az első ébresztésre fel tudott ülni az ágyban, nem kellett költögetnünk felváltva ami legalább 15 percig is eltart általában reggelente. Sajnos ez a kipihentség csak pár napig fog kitartani, tudjuk jól.

Tegnap beírtam a szüneteket a családi naptárba,

január

ami a konyha falára van felerősítve, a következő szünet, a karneváli február végén lesz. Addig kell kihúzni a kis családunknak. 

És most haladjunk visszafelé, pár dologról mesélek ami történt az utóbbi két hétben, és ami foglalkoztatott.