Címkék

, , ,

A lányok elmentek tegnap délben a jól megérdemelt hétvégére, sokat dolgoztak az elmúlt hetekben, most jött az összegzés, a zárás ideje. Sokat tanultak, sokat dolgoztak, sok emberrel találkoztak és jól ki is fáradtak. 

Nyunyi csütörtökön itt hagyott minket. 😦 Eszti nem pakolta el a dolgait, ott volt mindene, mintha visszavárná. 

Péntek délután csak néztem a szoba sarkát és nem tudtam mit csináljak? Hogy segítek jobban, ha elpakolom én vagy inkább ő szeretné? Gyuszi mondta, hogy inkább kérdezzem meg tőle. De hogyan? Hát mit mondjak szegénynek? 😦

Ma felhívott az aranyos, hogy minden rendben velük, jól érzik magukat, és bár fáradt a betegsége után, de jó, hogy el tudott menni. Majd egy kis csönd. – Esztikém, elpakoljak a szobádban?- tudta mire gondolok. Drága kicsi lánykám, csak csöndes szipogás volt a válasz. Kicsit sírdogáltunk együtt így akárhány kilométerre egymástól, elsirattuk szegény kis nyuszinkat újra. Közben biztos gondolkodott az aranyos, majd mondta, hogy képtelen volt elpakolni, és inkább csináljam meg én. – Jó, megteszem.

Aztán szépen felvittem mindent és elkezdtem pakolni, takarítani, a könnyeimnek meg nem tudtam parancsolni. A vége az lett, hogy Gyuszi kivett mindent a kezemből és ő csinálta meg. 

Azt hittem, hogy menni fog, azt hittem, hogy erős vagyok, hiszen mondhatjuk akár azt is, hogy “csak” egy nyuszi volt. Na igen, de itt volt velünk, itt élt 4,5 évet. Tőlünk függött, én vettem neki a kaját németbe, mi szeretgettük, mennyire nevettünk rajta, amikor Taszikán ugrált. Vagy amikor meglógott és a szomszédok szóltak, hogy egy nyuszi van az udvarukban!

De azért egyet legalább elmondhatok, amit drága barátosnémtól tanultam. Míg élt, jó dolga volt. Szeretgettük őt és mindent megtettünk érte, jó élete volt. 

És sajnos nem, nem vagyok erős, sőt, baromira nem. Az év első felében a rengeteg betegség, szeptember óta meg más dolgok, amik csak érzékenyebbé tették a lelkemet, melyek közül akad olyan is, amin soha nem fogom túl tenni magam. Milyen jó is lenne, ha a könnyekkel a sok probléma, a sok baj megoldódna. De hiába peregnek a szememből a könnyek, a tény tény marad …