Címkék

, , ,

Magamról beszélek, ami velem is megtörtént már többször, gondolom nem egyedi és kirívó,  hisz mindenkivel előfordul az ilyen élete folyamán hol kevesebbet, hol többet.

Amikor azt gondoltam, hogy akkor és most nekem milyen rossz, még esetleg gondoltam is csúnya dolgokat arról a másik emberről, esetleg többekről. Sértve éreztem magam, háborogtam, morogtam ott belül. 

Idővel (pár óra vagy pár nap) már másképp láttam a dolgokat, főleg ha egyszerre több emberre is orroltam, mert hát a bibliában benne van az is: ha azt gondolod, hogy minden és mindenki rossz körülötted, akkor meg kell vizsgálni, hogy nem-e mi látjuk rosszul a dolgokat és nem a többiek? Aztán ha idővel az ember fülébe jut pár dolog, hogy bizony annak a másiknak sokkal, de sokkal rosszabb volt akkor és ott, akkor még lelkiismeret furdalásom is támadt, hogy szegénynek mennyi baja volt én meg milyen rosszakat gondoltam róla. Nemhogy felhívtam volna, nemhogy beszéltem volna vele, nemhogy megvigasztaltam volna, vagy csak egyszerűen megkérdeztem volna mi a baj, miért reagált így?

Sokszor mi emberek a másikról információhiány miatt teljesen rossz dolgokat gondolunk, feltételezünk.

Én már rájöttem, hogy hiba ha nem figyelek arra aki nekem fontos, ha bezárkózik, ha nem szól, ha nem hív,  ha nem úgy reagál ahogy megbeszéltük, ahogy elvárnám. Ott gond van és ha közel áll hozzám, ha tényleg fontos nekem, akkor keresem és ha csak pár percre is, de leteszem a saját gondjaimat és megkérdezem: Mi a baj? Segíthetek?  

Most én is így vagyok, velem is ezt történt! Most a másik oldalon állok. Pár nap alatt rám szakadt nagyon sok minden, olyanok, amiket nem tudok hová tenni, van amit nem is tudom hogy oldjak meg, hogy mi lesz ezután? A múlt héten néha úgy gondoltam, hogy gondolkodni sem tudok, mert csak bizonyos dolgok jártak a fejemben, aminek óriási fejfájás lett a vége, ami nem tett jót, ugye. És dőlt minden. Nem azért, mert úgy akartam, hanem mert így alakult, mert ember vagyok és van amikor már sok, túl sok. Már védekezni sem tudok, csak állok és állom, hogy felelősségre vonnak vagy beszólnak, szólni sem tudok. Sajnálom!

Könnyebb most sem lett, csak írni tudok róla. Megoldást mi hoz? Azt gondolom pár dologban a tettek, míg más dologban majd az idő, de fájni mindig is fog. Elvesztettem valamit, ami talán életem első pillanatától kezdve nem is volt soha az enyém. Csak ábrándot kergettem! És csak állok, csak nézek nagy barna szemeimmel, és nem értem, hogy történhetett ez. Velem! Pont velem? 

És mostantól kezdve még jobban meg kell becsülnöm azt amim van! Ezerszer jobban meg kell becsülnöm az embereket akik körülöttem vannak. Gyuszi kedvesen magához ölelt: Mi itt vagyunk neked és nagyon szeretünk!

Van családom, van családom! Mindenféle mesterkedés, rosszindulat, átok és bántás ellenére van családom! Élek!