Címkék

, , , , , ,

Na, az nem volt sokáig, igazából nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Miért is? Más dolgok foglalkoztattak, mindig volt fontosabb, mint a magam szórakozása. De az is igaz, hogy gyermekként sem rajongtam híres színészekért, zenészekért, nem voltam “halálosan” szerelmes egybe sem, így nem is voltak kívánságaim.  Talán túlságosan is a Földön jártam? Fogalmam sincs, ma sem tudom eldönteni.

Aztán egy kis faluból tekintgetve nem gondol az ember holmi bakancslistára, mert hát nem sok reális esély van rá. Aztán teltek az évek, történtek velünk aminek történnie kellett és az a bakancslista ha lett volna, akkor is hátrább szorult volna, talán ha lett volna akkor is elfelejtődött volna. Jöttek a gyerekek, éltünk, jöttek a betegségek, és az felülírt mindent az életünkben. Elfelejtődött és nem volt már szükségszerű más, csak ők.

Ha lett volna, akkor kb. 9-10 éve felkerült volna a bakancslistára Belgium, egy nyugodt élet, munka  a férjemnek, biztosabb élet a gyerekeinknek, a betegeknek meg jobb kilátás az életre. Bakancslista nem volt, viszont itt vagyunk, már 8,5 éve. És a kezdeti döcögés és nehézségek után ha lassan is, de beindult az életünk, Gyuszi munkája, a gyerekeink élete, a betegség meg már egyre többet nem volt olyan rémisztő és elkeserítő.  A bakancslistába belefér a bizakodás? Na ez is ott lett volna, de jó sok! 

A nemlétező bakancslistába utólag bele tettem az Eiffel-tornyot. Nem is gondoltam rá addig, míg ott nem álltam a lábánál, mosolyogva fel nem néztem rá, és akkor jutott talán eszembe először, hogy láthatok számomra addig el nem érhető dolgokat. 

Aztán három éve igaz télen, de végig andalogtam Gyuszival a Champs- Élysées-én és én akkor is csodaszépnek találtam, pedig majd meg fagytam! 🙂 És nagyon szerencsésnek és boldognak éreztem magam, hogy ott lehetek azzal az emberrel, akit már sok-sok éve megunhatatlanul és kitartóan szeretek! 🙂 Azt hiszem, ez bőven belefért volna a nemlétező listába. 🙂

És ezután született meg az én bakancslistám, bár inkább csak pici cipellő, hiszen nem tornyosul rajta ezerféle kívánság.  Megszületett az első, Londonban felülni a London Eye-ra. Ekkor jutott eszembe először, hogy mindig szerettem volna felülni egy óriáskerékre, de valahogy nem jött össze. És pár hónap múlva Gyuszi elvitt Leuven-be, és ott felültem első óriáskerekemre és nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Még jobban vágytam arra, hogy Londonban lehessek. És amikor már mind a négy gyermekünk volt Londonban, és mind látta és ült rajta, és mind úgy jött haza, hogy Anyuci, oda egyszer el kell menned, fel kell ülnöd, akkor tudtam, hogy ez igazi bakancslistás kivánság. Ez még kicsit várat magára, mert ugye az utazás, meg szállás, meg miegymás, de egyszer biztos összejön és egy bakancslistán szerintem teljesen jó helye van. 🙂

Aztán szeretek olvasgatni, szeretek nézelődni, szeretem a természetet. Talán még sokan emlékeznek, régen volt mindig vízállás jelentés a rádióban. És ott minden nap szépen felsorolták, hogy a Duna hol merre mekkora, ha minden nap meghallgatta az ember, akkor szépen soron tudta követni a Duna “életét”. És egyszer csak eszembe jutott, hogy Passau nevét hányszor, de hányszor hallottam. Három folyó találkozik ott, a legnagyobb a Duna. Meséltem erről Gyuszinak pár éve.

Erre rá kellett készülnünk, hiszen ez azt jelenti, hogy meg kell szállnunk valahol út közben, lehetőleg Passau környékén. Mivel mindig sokan utaztunk és drágák a szobák bérleti dija, ez kimaradt. Egyszer megkockáztattuk, de a nagy dugók miatt (akkor még Köln felé mentünk), sajnos késő este értünk csak a Passau-hoz közeli faluba és jártányi erőnk sem volt. Na de most!!! A gyerekek elmennek mind Magyarországra nagymamázni, barátozni, mi később indulunk utánuk. Gyuszi mondta, hogy legyen ez a mi nyaralásunk, álljunk meg Passau-ban, pont fél úton van, amerre mi szoktunk menni Magyarországra arra nincsenek dugók (remélhetőleg most sem lesznek!), kora délután odaérünk. Nézegettük a szállásokat, és már ránk készültek, mert 30 %-al le voltak árazva a szobák. És, és, és! Képzeljétek, 60 méterre a Dunától lesz a szállásunk, Passau központjában. 🙂 Nem is tudom, hogy szokták mondani? Kipipálva? 

Több nincs, illetve van még egy, de azt nem írom le. Gyuszinak elmondtam, de nagyon csúnyán nézett rám, és biztos sokan nem dicsérnének meg itt sem, ha leírnám. Ő tudja, remélem soha nem felejti el, más meg nem kell!

Hát ez az én kis mini bakancslistácskám! 🙂 Nektek van?