Címkék

, , , , , ,

És most egy ilyen embertől meg kell válnunk.

Már hetek óta tervezgettük, aztán a nálunk kialakult betegeskedési sokk miatt szinte teljesen Ágira maradt a nagy meglepi szervezése. Ami nagyon jól sikerült, óriási volt a meglepetés.

Sajnos eltelt a magyar szekció életében az első 9 év. Eddig tart a tanárok szerződése az Európai Iskolában. Most a mi drága Brigittánktól búcsút kell vennünk. Valahogy el sem tudom képzelni nélküle a sulit. Ő mindig ott volt, mindig segített, mindig megoldotta a problémákat. De Brigi anyu elmegy!

Akik régebb óta  olvassák a blogot, azok emlékezhetnek rá, hogy párszor írtam róla.

Valamikor, még a kezdet kezdetén Dávid került hozzá, 2. osztályosként. Na ez a 9 év telt el! A csöppek felnőttek, ma már nagy langaléták. Aztán Barnus is hozzá került az iskolában. Mennyit segített nekem lélekben! Soha nem féltettem, tudtam jó kezekben van, ami az életemet rendkívüli módon megkönnyítette,  vigyázta, óvta, figyelte. Az ő segítségével sikerült fényt deríteni Barnus refluxára. Ha ő nem figyelt volna rá rendszeresen, akkor tovább húztuk volna Barnus szenvedését, fájdalmait. De mindent megtett, sőt többet is mint kértem, így rekord sebességgel kiderült mi a baj és megszűntek a gondok. Milyen sokat jelentett ez nekem akkor! És most is!

Biztos nem kedvelte őt mindenki, mert hát sajnos így van ez, hiszen a gyerekekért is nyíltan szembe szált még a szülőkkel is, ha kellett. Aztán aki akarta meglátta, aki akarta nem, hogy mindent a gyerekért csinál. És bizony a 9 év alatt bőven akadt olyan, hogy idővel kiderült, ő bizony jót akart akkor és ott. 

Nekünk is voltak csatározásaink, volt pár egyet nem értő levélváltásunk, hiszen két határozott jellem nagyszerűen el tud vitatkozni dolgokon. De ez így van jól. És a vége mindig az lett, hogy lezártuk a vitát békében. Sosem maradt bennem tüske és remélem benne sem egy-egy ilyen vitánk után. És abból sem volt soha baj, hogy utóbb kiderült azért, hogy hol egyikünknek, hol másikunknak van igaza. Azt gondolom, kölcsönösen tiszteltük és szerettük egymást!

Szerintem az ember életében vannak meghatározó személyek, melyek formálják, alakítják jellemét. Akire még sok-sok év után is gondolkodás nélkül vissza tudunk emlékezni és nem kell gyötrődni, hogy hogy is hívták  hogy is hívták  tudod, őt, na, itt van a nyelvem hegyén. Na, ő nem ilyen ember! Én hiszem, hogy a gyermekeimnek soha nem kell a nevén gondolkodni,  soha nem kell egy-egy jó történetéért nagyon mélyre ásni az emlékek között. Mert Brigi néni az Brigi néni!

És honnan tudom ezt? Mikor szóba került, hogy valami maradandót adjunk Briginek, akkor Áginak eszébe jutott, hogy mi lenne, ha írnának a gyerekek pár sort emlékül, lehetne fényképeket is tenni az írások mellé. Beköttetnénk, és így sok-sok év múlva is ha leveszi a könyvespolcról, fellapozva a fényképek, írások alapján eszébe jutnak a brüsszeli kisdiákjai. Megkérdeztem a fiukat, mit szólnak hozzá? Dávidnak nagyon tetszett, Barnus is lelkesen bólogatott. Aztán meg is születtek az írások  Gyuszi is előszedte a CD-ket, amikre a régi képek vannak mentve. Jókat mosolyogtunk a költözésünk képeit végignézve, a gyerekek milyen picik voltak, a suliban az első évzáró Dávidnak, stb.  Az írások  mentek a képek mellé. Teljesen meglepett még engem is Dávid írása.  Mindig tudtam, hogy szereti Brigittát, de ekkor értettem meg igazán, hogy egy életre a lelkében fog maradni. Hiszen 17 évesen nem könnyű az érzelmekről beszélni, de ő megtette, és reménykedem benne, hogy Brigitta is olvas a sorok között! 🙂

Az első osztályából hárman maradtak itt, az ikrek és Dávid. Édesek voltak, ahogy odaálltak elé. Nem találták cikinek, nem találták nyálasnak, nem volt gáz az ölelés a puszi. 

Drága Brigitta, búcsúzunk tőled! Légy nagyon boldog és köszönjük a szeretetedet, az odaadásodat, az emberségedet, mindent! 

A búcsút a három nagyfiú zárta az alábbi sorokkal. Mikor átadtam nekik, akkor még nem tudtam, hogy hajlandóak lesznek-e felolvasni, de elolvasták, rám néztek és mondták, hogy jó lesz, köszönik! Minden benne van!

Az egyik legutálatosabb dolog a világon a búcsúzkodás. Gyűlölöm. Amikor ott állok, mint egy csokijától megfosztott óvodás, és könnybe lábadt szemekkel nézek a másik után, mintha ő tehetne mindenről. Arról, hogy mennem kell, vagy, hogy mennie kell. Talán az egyik leggyötrelmesebb érzés az, amikor neked kell búcsúznod.

 Gomb nagyságúra szűkül a gyomrod, mert tudod, azok az emberek, akik eddig az életedet jelentették, most hirtelen fizikai valóságukban eltűnnek, ám virtuálisan továbbra is őrséget állítva őriznek, hogy nehogy bármi bajod essék. Hogy még véletlenül se dőlhessen össze a várad, amit olyan nagyon nehezen építettél fel.

Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak.