Címkék

, , ,

Ma négy hete, hogy Gyuszi beteg lett! Sajnos nem tudjuk túl tenni magunkat ezen az egészen, mert nem lehet. Ő továbbra is szédül és mivel ezt tudom én továbbra is aggódom érte. De minden nap elmondja, hogy picivel jobb mint az előző nap volt. És tényleg sokat javulhatott, de ugye ezt nem tudhatom, csak az elmondása alapján. 

Már egyenesen megy, nem a testével, hanem egyre többet csak a fejével fordul. Látom, ha messzire néz akkor nem zavarja, látja rendesen. Úgy kb. 10-15 m-re. Ami azon túl van az még szalad, forog. Szombaton megcsináltuk újra a tesztet, amivel tornáztatni kell az agyát. Sokat, nagyon sokat javult, csukott szemmel is tud már menni, az irányt is tudja tartani 95 %-ban. A csukott szemmel forgassuk a fejünket viszont egyáltalán nem megy, simán eldől még a mai nap is.

A múlt hét bebizonyította amitől tartottam, hogy gondban leszünk ha velem történik valami, mert nem lesz aki vezessen. Így maradt itthon Barnus pénteken, mert én meg lázasan nem akartam vezetni. Egyrészt felelőtlenség lett volna, másrészt nagyon nem szeretek félni az autóba, ez vonatkozik rám is.

Bár azt mondják tudok, én meg szeretek is vezetni, de soha nem fogom elfelejteni azt, amikor legelőször mentünk Magyarországra és Németországba bekerültem az első 4 x 4 sávos autópályára, ahol min. 130-al suhantak el mellettem az autók, de inkább többel. Akkor már hónapok óta nem vezettem, az autó pár hetes volt és elkezdtem félni. Le is álltam az első pihenő helyen. Mondtam Gyuszinak ne haragudjon, de én itt félek, nem érzem magam biztonságban, mögöttem meg a négy gyerek. Megértette! Ma már nincs ez így persze, elmennék a világ végére is, de mély nyomot hagyott bennem ez, nem szégyen ha az ember fél és még be is vallja.

Gyuszi szombaton mondta, hogy lenne egy kérése, menjünk ki a Delhaize parkolójába vasárnap. Nagy üres tér, balesetre nincs esély, meg szeretné próbálni, hogy tud-e vezetni, ha nagyon szükséges. 

El is mentünk, és igazán ügyes volt, nem volt semmi gond. Megbeszéltük, hogy inkább vezessen lassabban de biztosan. Aztán szépen engedtem, hogy hazavezessen. A körforgalomig nem is volt semmi baj, az nagy koncentrációt igényelt tőle, a macskakő viszont nagyon rossz volt. Itt sok helyen térkő, macskakő nem csak a járda de az úttest maga is. Ezen közlekedve mi észre sem vesszük, illetve nem foglalkozunk vele, hogy rezeg az egész kocsi. Gyuszinál más ez, olyan, mintha egy képet rezegtetnénk, ezt látja ő. De szépen hazaértünk, nem adta fel, és örült neki. 🙂

Azért jó volt, hogy elmentünk, ha kell, ha nagyon kell, akkor vezethet. A többit meg majd jövő héten megtudjuk, akkor megyünk kontrollra. Majd jól kifaggatjuk az orvost, hogy hogy is gondolta azt amikor azt mondta, hogy 3 nap múlva nem lesz semmi baja, és akkor igaziból mire is lehet számítanunk?  Ugye mennénk végre haza Magyarországra augusztusban, vajon vezethet már akkor? Mert most nem, az biztos! Gyuszi kolléganőjének az apukája fél éve esett át ezen a betegségen és még mindig szédül!!!!!!!!! 😦