Címkék
Gyuszi egész este ezen mosolygott! 🙂 Látok valamit, megtetszik, aztán ráveszem, hogy segítsen, csináljuk meg!
Több helyen láttam a facebook-on, hogy használt műanyag flakonos üvegből csináltak többen kiskertet. Nálunk is akad gyümölcsleves üveg, megkértem a gyerekeket ne dobják ki. Hétvégén vettem a közeli boltban salátát, snidlinget, citromfüvet, petrezselymet, bazsalikomot pár euróért, szépen kilyukasztottam a flakonokat, megtöltöttem földdel és bele ültettem egy-egy kicsi palántát. Gyuszit megkértem, hogy mint szakember ( 🙂 ) találjon ki valami módot, mert a képeken spárgával voltak összekötve az üvegek, de valahogy nem tartottam biztonságosnak. Kisebb gondolkodás után kitalálta, hogy kampókat készít a flakonokra. Így szépen állnak, bármikor áthelyezhetőek. Reggel-este locsolom, délutánig süti a nap, de mégis valamennyire védett hely. Majd meglátjuk mi lesz a kis palántákból! 🙂
Ahány helyen laktunk mindig csináltam kiskertet, de már belefáradtam, kipróbáljuk ezt. Ebben sajnos paradicsomot, paprikát, ubit nem lehet tartani, de nem baj, most ez van, én ennek is nagyon örülök! 🙂

Nagyon leleményes, így a két macskosszal meg egyenesen frenetikus. 🙂
Ugyi? 🙂 Ők vigyáznak a betokalodókra! 🙂
És a krumplis nagy zsakocskoval nem próbálkoztal, amit vittünk? 😉 abban zoldesget/krumplit/paradicsomot lehet termeszteni :))
Abból most üritettem ki a zöldfüszeres kertet ezekbe a flakonokba, gondoltam is, hogy talán 1 paradicsombokor elfér benne. Kár, hogy itt ilyeneket nem lehet kapni! 😦 Most jól jönne még vagy kettő, szépen sorakozhatnának. Na de mindegy, majd veszek egy palántát aztán azt is bemutatom a kis viaszdézsába amit tőled kaptam! 🙂 Lehet megkérdem Orsit, hogy németbe lehet-e ilyen dézsákat kapni. Nem tudod véletlenül? Te annyi felé jártál már! Két hét mulva megyünk bevásárolni, akkor onnan is tudnánk hozni. Hátha!
Nagyon ügyesek vagytok, majd remélem később is lesznek még fotók 🙂
Remélem beválik és akkor igen. 🙂
Kuldjek-e még olyan zsákot? 🙂
ÓÓÓÓÓÓ 🙂 Nagyon jó! 🙂 Várom a folytatást, hogy növekednek majd a növénykéid 🙂