Valamikor januárban kaptunk egy levelet akárhonnan, hogy nemsokára Zafi négy éves lesz, és vinni kell vizsgáztatni. Jé? Itt is van olyan? Valahogy ez szóba sem került sehol az ismerősök között, így fogalmunk sem volt erről. Mindig vittük rendszeresen szervizbe, és én valahogy úgy gondoltam, hogy ott elintézik ilyenkor azt is. Davy sem nagyon tudott segíteni csak hogy igen, van ilyen, el kell vinni, beállni a sorba, az autót felteszik egy futószalagra és átnézik, majd kigurul a végén, le kell perkálni a díjat és vagy egy vagy kettő évre le van tudva az egész.
Na, most mi legyen? Aztán eszembe jutott a magyar autószerelő, akiről sok jót hallottunk már, így Gyuszi felhívta aki el is vállalta, mert a vizsga előtt ajánlották az idézésen, hogy nézessük át az autónkat. Tényleg el is vitte Gyuszi egy reggel, délután már hívták is, hogy átnézték, amit kellett kicseréltek, amit kellett feltöltöttek, elvitték vizsgáztatni és minden kész. Kaptunk 2 évet, mert jól tartja magát a kicsike. 🙂
Aztán egyszer csak nyik-nyik. Kanyarodáskor nyik-nyik. De csak balra. Megnézettük a futóművet az autószerelő megnézte az akármiket a keréken, nincs semmi, csak a nyik-nyik.
Múlt héten kiderült, hogy az autószerelő kereket is cserél és mivel a másik gumist lemondtuk egy hónapja mert azokban a napokban is éppen havazott, hát pénteken elvittük Zafit újra a szerelőhöz, majd elpanaszoltuk a nyik-nyik-et. Már előre féltem, hogy alkatrészt kell rendelni, szét kell szedni szegényt, talán pár napig nem lesz autónk sem és no persze mennyibe fog ez kerülni.
Erre kedvenc autószerelőnk felemeli az autót, alánéz, majd szól, hogy menjünk, megmutatja mi nyikorgott és már kész is, hipp-hopp, kb. ennyi ideig tartott a szerelés. Jajjj, nagy kő esett le a szívünkről!!!
Azóta nyári cipellővel, nyik-nyik nélkül kanyarodunk, megyünk. Hétvégén Németországban voltunk, még mindig füleltem, hogy csönd van-e de igen!
És akinek lassan betölti az autója a 4. évet, az számítson rá, hogy vinni kell vizsgáztatni, a kocsiban lévő kilométer és az állapota alapján kaphatja meg az autó 1-2 évre a műszaki vizsgát. Erre állítólag csak az első alkalommal van esély, de majd meglátjuk. Most Zafi új vizsgával, nyári cipellővel és nyik-nyik nélkül rója a kilométereket velünk. 🙂
Jót vigyorogtam. 🙂 A mienké az néha inkább nyííííííííííííííííík. Mintsem nyik-nyik. De a szerelő nekünk is azt mondta elsőre hogy semmi gond. 🙂
Azért mégis nézessétek meg, nem rendes dolog a nyikorgás!
Szia Csilla!
Egy-két közérdekű információt szeretnék hozzáadni autó ügyben: ha valaki érkezik 1 évnél fiatalabb autóval Belgiumba először a vámosokhoz kell menni, ott 1 (egy) euro ellenében megcsinálják a vámos papirt, ezzel kell menni a technikai vizsgára, oda az autót nem muszáj vinni mert újnak számít ( ingyenes az aláirás mert új az autó), utána biztositást kötni és ezt kővetően lehet menni kérni a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblát ( 30 euro) amit másnap kapunk postán. DE csak egy rendszámtáblát küldenek, a másikat meg kell csináltatni (kb 40-50 euro).
Örülök, hogy jól vagytok, puszi,
Catherine
Catherine, ezek nagyon hasznos információk, köszönöm, hogy megosztottad!