Címkék

, , , , , , , , , ,

Ugye készültünk mi, készültünk, aztán mikor megérkezett, akkor meg mégis nagyon rossz lett. Főleg igy március közepe tájékán, hát rosszul is esik az embernek, főleg, hogy mult héten a 16-18 fokokban kint hintapalintáztunk a kertben. Tegnap jött a levél a suliból, hogy bizony-bizony extra hó várható, nézzük az iskola honlapját reggel az információkért. Délután mikor hazafujta a fiukat a havas szél akkor mondták is, hogy holnap reggel a hóutvonalra kell menni, mert arra fog menni az iskolabusz.

Ma reggel, szól a rádió. Gyuszit kérdezem, hogy éjszaka nézte-e esett-e a hó. Akkor még nem. Ki is ugrottam az ágyból, hogy költsem a fiukat. De először még néztem hátul a kertet, ugy láttam nagyobb a hó, de a sötétben még nem láttam rendesen. Trappoltam előre, na ott bizony láttam már, hogy szakad a hó ahogy csak bir és nagyon fuj a szél is. Ezzel a körrel be is fejeztem az ébresztési procedurát, szerencsére az első lépéseknél leállt az egész, ezt a fiuk dijazták leginkább ugy délelőtt 11 felé, mikor kidugták az orrukat. Még gyorsan megnéztem az iskola honlapját is, ekkor kb. 5.45 lehetett, de csak az előző napi bejegyzés volt, hogy mennek a buszok a hóuton. Hát az én gyerekeimmel biztos nem!

Gyuszi lesöpörte a járdát, majd felsétált megnézni a főutat. Havas volt, de jártak az autók, ugy gondolta, hogy elmegy a buszhoz, ha jön bemegy dolgozni, ha nem akkor meg visszasétikál.

Reggel 6 körül ilyen volt az utca, bocsi a minőségért.

tél5

 

Aztán pedig csak esett és esett és esett! Egyre jobban fujt itt lennt a szél, vitte a havat, mindent. 9-ig nagyon sokat néztem az oldalakat, az utjelentéseket, majd mikor tele volt balesettel a belgiumi utitérkép és kb. 624 km volt az össz dugók hossza és olvastam, hogy délután 4 körülig igy fog esni, hát bizony felhivtam Gyuszit és szépen megkértem, hogy induljon el hazafelé. A buszos oldalakon is csak annyi volt, hogy több órás késések várhatók és a buszok csak a főutvonalakon közlekednek. Szerencsésen haza is ért 11 előtt, aminek nagyon megörült mindenki, mivel a lányoknak eszükbe sem jutott, hogy elinduljanak az egyetemre, igy mindenki itthon volt végre.

Közben valamikor (állitólag 6.45 kürül) már ki is tették az iskola oldalára, hogy hószünet van. Ez azt jelenti, hogy a suli nyitva van, ügyelet lesz ha mégis betéved egy-egy gyerek vagy tanár, de az iskolabuszok nem közlekednek. Igazából ők a hunyók ilyenkor, ha bejelentik, hogy nem hajlandóak vezetni az utakon, akkor kész, vége! Leáll az iskola! Ezzel az időponttal kapcsolatban csak annyi gondom van, hogy mi ekkor szoktunk elindulni az iskolabuszhoz. Én nem engedtem volna el őket semmi pénzért ilyen időben, de mégis nem lehetett volna hamarabb kitenni ezt a tájékoztatást? Na, ez volt a morgás része.

És közben szakadt a hó! Dél körül a reggeli utca már igy nézett ki:

tél7

tél6

 

És valóban elállt a hó délután fél négy körül, majd kisütött a nap! Most a kiskertemből ennyi látszik, őket nem tudtam elbujtatni:

tél1

 

Szegény kis nárciszok, a vastag hó alól még kivirit szép szines buksijuk:

tél3

 

A viharos szél szétszedte a forgócskámat is. Remélem olvadás után megtalálom és össze tudom eszkábálni.

 

tél2

 

A másik gond még csak most kezdődik ám! Elvonultak a felhők, kiderült az ég. Eddig még egy picit olvadásnak is indult alulról a hó, de éjszakára bazi nagy fagyot mondanak. -14 fok körül lesz. És mind, az összes meterológiai előrejelzés ezt mondja, pedig ha legalább egyik nem ezt jósolja, már akkor reménykedni lehetne, de igy?  Szerintem kimegyek és betakarom hóval a nárciszokat, hátha megmenekülnek.

Az előrejelzés? Minden éjszakára -7 fokot mond még 2-3 napig, nappalra először minuszok, majd lassan növekvő plusszok lesznek. Hát milyen tavasz ez kérem szépen?