Kellett, nekem nagyon kellett! Az történt amit szerettem volna. Vártam őket, készültem, hogy jönnek, itt voltak, megtelt a ház élettel, beszélgetéssel, és végül nagy-nagy nevetéssel! 🙂
Mennyire örültem, hogy annak ellenére, hogy kb. 2 hete elküldtem a meghivót és páran jelezték nem biztos, hogy el tudnak jönni, szombaton mégis itt volt mindenki. Még azok is, akiket csak késve tudtunk meghivni. De ezután már bővült barátlistánk van, nem hiányozhat róla senki!!!
Képeket késziteni nem volt időm, de Eszti még az elején kattintgatott, a későbbi képeket meg a többiektől kaptam, melyek talán magukért beszélnek.
Hát nézzük csak mikor mi történt?
Készen volt a sok finomság, még jó, hogy nagy a garázs, minden szabad helyen egy-egy tálca, tányér, tepsi volt. Az egész család kitett magáért, süttünk-főztünk. Mindenki szépen felöltözve várta a vendégeket, Katinkának Dávid segitett teriteni:
Természetesen a bohóckodás sem maradhatott el Katinka és Barnus részéről! 🙂
Megérkezett az erősités Davy-vel! Gyorsan meg is beszélik a legujabb gag-eket Dáviddal.
Látjátok? Igy kell örülni egy zacskó szalvétának! 🙂
A két grácia! Péntek óta velem voltak a konyhában, de délután 3-kor már csinosan, mosolygósan várták a vendégeket. Szépségeim! 🙂
Kikészitve, vendégekre várnak a röviditalok. Katinka kiváncsian szemléli a választékot.- Mit igyak, mit igyak? 🙂
Ez lesz a nyerő! 🙂
Megérkeztek a vendégek, és mi szépen elkezdtük kihordani az előételeket. Gyuszi szerint volt itt virágoskert:
Baromfiudvar:
Szusit is készitettek a lányok, ugy látom az illata nagyon jó lehetett, Taszika orra odaragadt az asztalhoz:
Volt még töltött kenyér, két féle padlizsánkrém, saláták.
Aztán a főfogás, amiről eddig még nem kaptam képet senkitől, de szerintem mindenki inkább evett, minthogy fényképezett. De volt göngyölt csirkemell, fokhagymás sült csirkecombok, Dubary szelet és kelkáposztába göngyölt fasirozott. Köretnek sütöttem a gépbe sültkrumplit, volt még rizs és friss kenyér.
És végül stilusosan házavatóra ház alaku torta. Esztikémet kértem meg, hogy feketeerdő tortát igy készitse el, a dekorációról gondolom nem kell beszélni, az állatkert sajnos már nem fért rá.
Katinka is sütött lekváros tekercsekből tortát, készitettem kókusztekercset, dinnyét, almás-habos sütit. Nagy sikert aratott Gabóka citromos tortája (kérjük a receptet!!! 🙂 ) is és a cukkinis kiflik!
– Kinek milyet adhatok?
Az alábbi két képért nagyon hálás vagyok Zolinak:
Esztikém
Katinka és Gyuszi
A végén nagyon sokat nevettünk. Mikor már minden elfogyott, alig tudott mozdulni apraja-nagyja, akkor megint eltüntem a garázsban és megjelentem egy tálca pogácsával. Erre persze beindult Gábor agya, hogy persze, akárhányszor eltünük a garázsba utána mindig megjelenek valamivel, fejezzem már be. Gabó meg is jegyezte, hogy biztos kicsi szolgák gyártják a finomságokat és meg csak hordom kifelé. Bólogattam, hogy persze, de fütyülniük kell, nehogy megegyék a hasznot! 🙂
Fél 10-kor ment el az utolsó vendég, de maradhattak volna még. Igazából kellene ilyen többször is, mindenkinek jól esik. Juditékkal bővült a baráti társaság, ők is jól érezték magukat, és a barátoknak is nagyon rokonszenvesek voltak, aminek külön örültem.
Szerintem hamarosan csinálni kellene egy batyus összejövetelt, mert a kisszolgákat elküldeném szabadságra, de együtt lenni jó, nagyon jó! 🙂 🙂 🙂















Gratula!! Nagyon kitettetek magatokért!! Rengeteg finomságról árulkodnak így is a fotók, hát még ha a többiről is készült volna! Nagyon szép a lakás, megérdemeltetek egy jó bulit…s erről árulkodnak a soraid és a képek is, hogy jó buli volt!! 🙂 Örülök Nektek!!
U.i. . a ház alakú torta nagyon tetszik a családtagokkal rajta! 🙂
Gyönyörű volt minden, s örülök, h szuperül érezte mki magát! engem érdekelne a csodás menüből, h a dinnye miből volt? desszert v. vmi más volt?
Hajnalka, a dinnye desszert volt. Majd felteszem a receptjét pár napon belül. Sokkal szebb is lehetett volna, de sajnos Belgiumban nincs darált keksz, a reszelőn szoktuk lereszelni és sok maradt benne a nagyobb darabokból. A fehér foltok sajnos a nagyobb kekszdarabok benne.
Hűűű, mint egy lakodalom!! Nagyon jók a képek is, és hát a kaják… nem illik ezt 😀
Szuper lehetett,mennyi gyönyörű tál, és milyen szép család!! Sok együtt töltött boldog órát kívánok nektek ebben a házban! (is)
Köszönjük a dicséreteket és a jókivánságokat! 🙂
oké, várom a receptet!…
más: képzeljétek, most 5 perce hívott a mi illetékes gyámhivatalnokunk s azt mondja, h nem kell beavatkoznia a kijelentkezésünkhöz… fura… hetek óta ezt készítem elő, voltam személyesen bent nála előadni, h még a kijelentkezés előtt szeretném vele ezt tisztázni s Dudásnak is írtam, választ is kaptunk, neki is megküldték s most mondja, h megyei gyámhivatallal is konzultált s nem kell beavatkoznia a kiskorú gyerekeink miatt, csupán akkor lenne értelme, ha nem együttesen jelentkezünk ki, egyikünk (én v. férjem) magyar állandón maradnánk s csak a másik lenne kijelentkezve…
avagy ha véglegesen jelentkeznénk ki, h végleg külf.-re távozunk s nem maradunk nyilvántartásban… ez azért fura, mert azt hiszem ezt sokan összemossák azzal, h külf.-i letelepedést jelölnek be a lakcím.formanyomtatványon s kérik továbbiakban is a nyilvántartásban adataiknak kezelését, ha netán vmikor visszatérne az országba ugyebár kicsit könnyebb legyen…mégis úgy veszik, h végleg külf.-re távozott s így következik a meghurcoltatás…:(
önkoriban a jegyző nekem is 1 hete kb.azt mondta, h kell neki a gyámügyes cucc… most rá is kérdeztem lekommunikálta-e a gyámügyes hölgy ezt a jegyzővel is, azt mondta igen…hát kíváncsi leszek valóban így lesz-e… most péntekre kértem volna időpontot (meghallgatásra +jegyzőkönyv miatt gyámhiv.-ba utána rögtön jegyzőhöz mentem volna), viszont férjem nem kap erre a napra szabit a cégtől s egész dec.-ben sem ünnepekig
így kénytelen leszek meghatalmazással apósommal kijelentetni az egész famíliánkat 🙂 és remélni, h valóban minden úgy van, ahogy most a gyámügyes hölgy tájékoztatott.
drukkoljatok, h vmi bekattanás nehogy mégis legyen!