Nem, most nem törént semmi baj, nem azért tüntem el, csupán egy hete kipróbáltam, hogy mennyire forró az órák óta maximális hőmérsékleten üzemelő vasaló. Elhihetitek nekem, nagyon forró!
Lepattant a viztartály teteje én pedig reflexből a vasaló után kaptam, megfogva a talpát. Két ujjam bánta. Órákig cseréltem a hideg vizet az égésen, ami szinte azonnal felhólyagosodott, de csak igy voltam képes kibirni, mert annyira fájt. Már azon gondolkodtam, hogy Gyuszi ha hazaér akkor megkérem menjünk el orvoshoz, de nagy nehezen, a First-et és a Zöld krémet is segitségül hivva csillapodott a fájdalom. Az eredmény, hogy a középső ujjam utolsó ujjperce egy órási hólyag, a gyürüs ujjam utolsó ujjpercének csak a fele.
Próbáltam továbbra is kezelgetni, de nem sok sikerrel. Szerencsére hétvégén nem kellett a vizbe nyulkálnom, takaritani, stb. de nagyon sokszor nagyon fájt. Sürün kentem, kötöztem, és azért csak javult, bár sokkal lassaban mint ahogy én szerettem volna, azért továbbra is az Aloé termékekkel kezelgettem magam. Kisebb házi mütét után kiderült, hogy a 2. és a 3. bőrréteget is megégettem. Most már lekerült a kötés végre a kezemről, maradt csak a Propolis, igy tudok irni rendesen, mert eddig csak pötyögni tudtam a suta kezemmel.
Nagyon szeretem ezeket az Aloé-s termékeket! First, Zöld krém, Propolis krém és Lips mindig van itthon, ahol gyerek van ott szerintem lennie is kellene. Csak ajánlani tudom mindenkinek! És igen, ez itt a reklám helye, de mindenféle érdek nélkül, pusztán tapasztalat után és jó tanácsként! 🙂
Csillám, annyira sajnálom és ezúton is kívánom, hogy minél előbb rendbe jöjjön a kezed!
Az aloé reklámozásába pedig én is beszállok melléd, mert egyszer az autós szivargyújtóval közelebbi ismerettséget kötött hüvelykujjammal csodát művelt. 🙂
Huhh, ez nem jól hangzott! Remélem hamarosan teljesen rendbejön a kezed.
Sajnos az égési sebek nehezen gyógyulnak, tapasztalatból tudjuk mi is. Az aloe krém tényleg fantasztikus!
Akkor már sejted, milyen nagyon fájhatott Áronnak, amikor az egész tenyere ráégett a vasalóra… Jut eszembe: megkaptad a képet Barnusról?
Kb. annyira, mint annakidején Dávidnak!
Jaj, megkaptam, megkaptam, jól meg is lepődtünk, jót mosolyogtunk, köszi! 🙂
Irok ám nemsokára, már látom a fényt az alagut végén! 🙂 De tényleg! Irok, holnap biztos még nem, de talán kedden!
Puszi