Címkék

, , , , , , , , ,

Ha már sikerült lebeszélnünk pár időpontot az ingatlanossal vagy a tulajjal, akkor azért lelkileg készüljünk fel rá, hogy nem pont azt fogjuk ám látni, mint amit a képek alapján várunk. Sok hirdető az évekkel azelőtti, felujitott, kicsinositott lakás képeit teszi fel, aztán a helyszinen szembesülhetünk azzal, hogy a lakás lelakott, piszkos, a beépitett dolgok fele nem müködik,  stb.De azért ez ne vegye el a kedvünket, mert egy festés sok mindent megold.

De! 

Először is tudakoljuk meg, hogy mikor épült a ház. Ebben mindegy, hogy társasházról vagy lakóházról van-e szó. Ez azért fontos, mert itt a nem a mult századi, hanem még az előző században épült házakat is kő alapra épitették, ezért azokat nem szokták lebontani, hanem amit kell lebontanak, de sokszor a főfalak maradnak, azokra épitik fel az uj házat is. Ezzel nincs is semmi baj, gyönyörüen felujitott házakat lehet látni, igazán szépek, csinosak, szemet gyönyörködtetnek. Viszont azt mindenképpen meg kell kérdezni, hogy mikor ujitották fel a házat. Ha mondjuk 15-20 éve és azóta a festést frissitették, akkor az gond lehet. Saját tapasztalatból mondom, hogy a régi házak vezetékezése logikusan nem felelhet meg a ma használt elektromos berendezések használatának. Sorozatos áramkimaradások, besülések várhatók, a tulterheléstól lecsapódik az óra, stb. stb. Ez egyszer-kétszer nem jelent gondot, de mondjuk ha éppen számolgatni kell, hogy éppen mi van bedugva és akkor mondjuk lehet-e főzni, és aztán mégis lecsapódik az óra és valakinek elszáll a munkája, a házi feladata a számitógépből, na akkor már gond van. Napi szinten pedig még nagyobb gond és méreg van!

Érdemes rákérdezni, hogy a felujitáskor kicserélték-e a beépitett berendezéseket és mikor. Mert ugye mindenki olvas az energiatakarékosságról, hogy a régi gépek mennyi energiát fogyasztanak? Ha lehet, akkor ezt is vegyük figyelembe! 10-15 éves hütő, sütő, mikro bizony már bőven nem tartozik az energiatakarékos gépek közé.  És nem árt ki is próbálni a beépitett gépeket, még a páraelszivót is!

Ha van valami saját gépünk amit szeretnénk vinni, akkor azt most kell megbeszélni, hogy a tulaj engedi-e?!

Érdemes figyelni, hogy a lakáson duplaüvegezés van-e! Ma már egyre több házon, lakáson cserélik ki az ablakokat, mert az utóbbi években elég kemény telek voltak Belgiumban és bizony rájöttek, hogy ez is sokat számit. Én azt tanácsolom, hogy ha nincs dupla üvegezés akkor oda inkább ne költözzön be senki, mert itt elég sokat fuj a szél és bizony a nyirkos téli hidegben a szél csak ugy fuj át a lakáson.

Ekkor érdemes megkérdezni a fütést is. Sok helyen már gázzal fütenek, de még nagyon sok helyen olajjal. Vannak pár éve épült házak is ahová még olajfütést terveztek. Ezzel csak az a gond, hogy ugye a tartályok nagyok. Megkérdeztem, hogy kb. mennyiért lehet őket feltölteni, 5-700 euro egy-egy feltöltés amit egyszerre ki kell fizetni a gázzal szembeni havi átalánnyal szemben. A harmadik fütési mód az az elektromos árammal való fütés. Sajnos még mindig elterjedt, nem cserélték le őket, pedig ezeket a házakat nem szivesen veszik ki az emberek, mert ha hideg van, akkor füteni kell, akkor viszont inge-gatyája rá megy a számlára. Rettenetes drága! Nem ajánlom senkinek, mi egy évig laktunk ilyen lakásban, menekültünk onnan!

Ma már kötelező elvégeztetni minden ingatlanon az energiakibocsátási mérést. Erre is rá kell kérdezni! Ebből lehet következtetni, hogy mennyi lesz a rezsink, hogy müködnek a szigetelések a házon, általában CPEB a röviditése az ingatlanos hirdetésekben és kwh/m2 az egysége. Minnél alacsonyabb ez a szám annál jobb, logikusan. Ez is fontos!

A mellékhelyiség állapota természetes, hogy fontos, meg kell nézni lötyög, mozog-e valami, müködik-e minden rendesen. És bár minden helyiségben meg kell nézni a sarkakat, de itt a mellékhelyiségekben minden képpen be kell nézni minden sarokba, hogy van-e penész! Sajnos Belgiumban a nyirkos és hüvös idő miatt azt mondják, hogy nincs olyan ház, ami ne lenne vizes. Én már láttam ilyet! 🙂 De ritka mint a fehér holló. Azért a mellékhelyiségekből ezt eltüntetni nem olyan egyszerü, nyoma van. Alaposan körbe kell nézni a szobák sarkaiban is, mert biztos mindenki tudja, hogy a penészes ház mennyire veszélyes az egészségre!

És végezetül a ház körül nézzetek jól körül! Milyen emberek mászkálnak arra, kérdezzetek rá a közbiztonságra. Kérdezzétek meg milyen a tömegközlekedés, nagyjából mindenki tudja, hogy hová kell eljutnia minden reggel és honnan kell hazaérnie.

Ha nem tetszett a lakás, akkor sem szabad azt mondani, hogy fuj ez ronda, vagy ilyenek. Ha alapjáraton tetszene, akkor meg kell kérdezni, hogy a tulaj milyen javitásokra hajlandó, megtenné-e amit szeretnél kérni. Különben meg nem kell mondani semmit, legfeljebb, hogy még vannak lakások, azokat is meg akarod nézni, majd jelentkezel.

Aztán már a 5-10 lakás után ugy is tudja az ember, hogy mit szeretne és mit tud ki is venni annyi pénzért amit rászánt.