Címkék

, , , , , ,

Az ugy kezdődött, hogy mult szerdán rakoncátlankodott a szivem, és elmentünk orvoshoz. Felirt bogyókákat, rendben!

Most meg kedden délután rám tört az évi 4-5 migrénes fejfájásból a soron következő. Természetesen derült égből villámcsapásként érkezett, fél fejem azt hittem leszakad, a szemeim meg kiesnek. Többnyire nem veszek be semmit, mert semmi nem használ. Régebben pontosan 24 óráig tartott, most pontosan 48 óráig. Aztán hipp-hopp, elmulik olyan hirtelen amilyen hirtelen jött.

Én kis reménykedő, mégis beveszek ezt-azt, néha még ugy is érzem, hogy talán használ. Kedden késő délután bevettem egy aspirint, amire rá volt irva, hogy migrénre! Hát, talán, talán, nagy jó indulattal mintha csillapitotta volna a fejfájásomat. Gyuszi elég fejfájós volt régen, kapott ő is egy másfajta fájdalomcsillapitót, gondoltam este veszek be abból, hogy tudjak valamennyit aludni éjszaka.

Na, ezt beöntöttem a hasamba, és kb. pillanatokon belül a már különben is rosszul lévő pocakom jelezte, hogy nagy gondok vannak benn. Olyan rosszul lettem, alig birtam eltámolyogni az ágyig. Az éjszaka egy részét az ágy szélén ücsörögve töltöttem, másik részében meg attól féltem, hogy szét szakad a fejem. Ez reggelre sem lett jobban, el is döntöttem, hogy a migrén már jól ismert tünete,  a hányinger is elővett és mivel ritkán van ilyen, hát most biztos behozza  a lemaradást. Viccen kivül, nem tudtam felkelni! Annyira rosszul voltam egész nap, a fejem fájt, a gyomrom kavargott, nem mertem semmit bevenni, mert biztos voltam benne, hogy amit lenyelek az nem marad bent.

Igy telt el szépen a nap, amit a végére már nagyon utáltam, nem vagyok én egy ágybanfekvős fajta. Gyuszi este hazajött a munkából és közölte, hogy jó, akkor megyünk dokihoz. Szerda lévén ugyan az az orvos volt. Mult héten nem volt senki, most jó sokan voltak, már mondtam is, hogy menjünk inkább haza, mert nagyon fárasztott már az ücsörgés, de szerencsére Gyuszi nem tágitott.

Majd szépen kiderült, hogy allergiás lettem az aspirinre. Nem tudtuk, de a második gyógyszer amit bevettem az is aspirin alapu volt. Mondtam is dokinak, hogy amit mult héten kérdezett és válaszoltam neki, hogy jól vagyok, nem, nem érzem magam betegnek és nincs is semmi bajom csak a szivem rakoncátlankodik, na azt most felejtse el, mert nagyon ramatyul vagyok, nem birok lábraállni, stb. Jót mosolygott rajtam, mert látta, hogy mennyire zavar ez az egész, remélem gondolta, hogy na ez se szeret beteg lenni! Mondtam is, hogy tök mindegy mit csinál, csak mulassza el ezt az egészet.

A jótanácsok mellé kaptam két dilibogyót, az egyiket a hányingerre majd később, ha már lenyugodott a gyomrom akkor a migrénre.

Most reggel van, és éjszaka aludtam!!! A gyomrom még nem százas, ma joghurtot meg piritóst fogok csipegetni, de már ugy érzem, hogy fel fogok tudni kelni. A fejem viszont már egyáltalán nem fáj, pedig még nem is telt le a 48 óra. Megkönyörült rajtam, gondolta a szervezetem, hogy na jól van, ott van neki a gyomra, elég az, kinlódjon azzal. 🙂

Az aspirint meg jó alaposan elfelejthetem. Mondjuk ez nem gond, mert eddig sem voltam egy nagy gyógyszerkapkodós, inkább később mint előbb vettem be bármit! És remélem a holnap meg már még jobb lesz!