Címkék

, , ,

És igen, megint itt van! Eltelt négy év? De gyorsan telik az idő!

Bár mult csütörtökön mondtam a családnak, hogy elköszönök tőlük másnap és két hét mulva találkozunk, azért nem igy lett először. Ugye csütörtökön még javában ugy nézett ki, hogy jókorát fog fordulni az életünk az elkövetkezendő hetekben, igy az mindent befedezett, még a várva várt olimpiát is. Nagyon-nagyon sok volt a megbeszélnivaló!

Hétfőre letisztultak a dolgok, a lelkem is megnyugodott, igy már nyugodtan követhetem az olimpia eseményeit. Nagyszerü családom van, teljesen tiszteletbe tartják, hogy én most a TV előtt ülök, ami nem egy megszokott dolog tőlem, és kitartóan bámulom órákon keresztül, jókat drukkolva, izgulva közben. Ha pedig olyan jeles esemény van, mint mondjuk Gyurta Dani vagy Cseh Laci uszása, akkor meg az egész család ott izgul velem a TV előtt.

Nagyon szurkolok mindenkinek, teljesen mindegy, hogy miben vivta ki az olimpiai szereplést. Még valamikor régen belekóstoltam, belekóstolgattam, hogy mekkora munka áll e mögött. Bár ha beszélek róla akkor összeszorul a torkom még most is és pityeregni támad kedvem, főleg ma, mikor elkezdődtek az atletikai versenyek. Az emlékeim ujra élhetem, egy kicsit az álmaimat ujra élhetem. Nem értheti ezt senki, csak aki hasonló utat járt be.

Mondták, hogy meg tehetsz valami, elég sokat mondták, hát elhitted és hoztad a reményteli eredményeket, kinyitottak előtted sok-sok ajtót és megcsillogtatták a jövőt, majd hirtelen mindent becsaptak és sötét lett!

De szerencsére később megint be-besütött a napocska és ujra napfény töltötte be az életemet Gyuszi által, de azok az évek, azok az emlékek mindig az enyémek maradnak. Hogy valóban ki lettem volna? Az is lehet, hogy mégsem váltottam volna be a hozzám füzött reményeket. Talán nem is lett volna belőlem jó ember. Talán családom se lenne és gyermekeim. De kötve hiszem, hogy Gyuszi lenne a férjem és közel sem lennék ilyen boldog a családommal, mint most, minden nehézség ellenére!

Ha érdekel valakit az én kis történetem, hogy miért csak a fotelból követem az olimpia eseményeit, akkor itt elolvashatja, a következő részt pedig itt.