Címkék

, , , , ,

Előbb irtam az esőről, a jégről. Sajnos a kertecském másik részében is megteszi nem éppen kellemes hatását.

Itt van például az eper. Nagyon sok van rajta, szépen sorakoznak a töveken. De hiába nézegetjük nap mint nap, látható a képen is, még zölden romlásnak indulnak, azokat szedegetem le, hogy ne rohasszák egymást a szemek.

Bár minden évben megigérem, hogy nem veszek paradicsom-paprika palántát, mégis pár darab nálam köt ki. Most is már ott vannak a kis paradicsomok, tele van virággal a bokor, de már láttam az egyik zöld termésbe egy barna csikot. Nem tudom az a romlás jele-e vagy csak hozzáért valamihez, szárhoz, keritéshez, de nem csodálkoznék, ha pár nap mulva a földön találnám szegényt.

Na és itt ez a szegény paprika, ezen látszik nagyon, hogy a jég többször is megtépázta. Ezen is ott vannak a virágok, a kicsi paprikák, hogy mi lesz velük ebben az időjárásban, az még a jövő rejtélye.

De van amik remekül érzik magukat, például itt ez a most már fogalmunk sincs milyen bokor, mert mi málnának vettük, de inkább málna-szeder volt a tavalyi termése. Ahhoz képest, hogy ez lenne az első igazi termő éve, roskadozik a bogyók és a virágok alatt.

És itt a következő talány, málnának néz ki, de szeder szinü és a csumája sem válik el mint a málnáé, hanem olyan mint a szeder. Viszont köszöni szépen, ő jól van, többször fel kellett már kötni a bogyók sulya miatt.

Na és a kedvencem, a ribizli. Nagyon sok fürt van rajta, de még mind zöld, kellene neki is a napsugár, a meleg. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb ezen is nyoma lesz a sok csapadéknak, felrepednek a szemek és oda a nagyszerü termés! 🙂

Egy szó mint száz, jöhetne már a nyár, a meleg, a napsütés. Velem lehet alkudozni, nekem nem kell nagyon meleg, elég a 24 fok körüli és egy kicsit ha kevesebb eső lenne az is jó lenne.