Címkék

, , , , , , , ,

Este megirtuk a levelet annak az Urnak, akinek a nevét és elérhetőségét a Nagykövetségtől megkaptuk. Ha valakinek szüksége lesz még rá, akkor irjon nyugodtan, magánban elküldöm szivesen, de ide nem tenném ki a hivatalos e-mail cimét.

Gyuszi nagyon kérte, hogy ne agyaljak ezen, mert ki fogom akasztani magam lelkileg. Annyira nem volt erre szükségünk most (meg semmikor sem). Dávid (16 éves) kérdezte, hogy ő irjon-e levelet. Na, azt hiszem akkor megkapta volna mindenki a magáét, aki ismeri a temperamentumát, az tudja miért. 🙂  Megkérdezték az aranyosak, hogy most mi lesz? Semmi, csak a testemen át! De azzal nyugtatgatom magam, hogy erre nem is fog sor kerülni, biztos kapunk egy olyan rendes levelet amilyet mi is irtunk, hogy nincs semmi gond, és kész. És reménykedem benne, hogy ez hamar lesz, Gyuszi a levél végén segitséget kért és tanácsot és pár napon belüli választ, mert ha nem jön semmi, akkor jogorvoslatért fordul a munkahelyéhez, az Európai Bizottsághoz. Micsoda dolog már, pont itt dolgozik és pont minket hurcolnak meg. Na de mindegy, elsőnek is kell lenni!

Különben azt le sem irtam, hogy egy 1956-ban keletkezett és az évek alatt párszor módositott, de lényegesen nem változtatott rendeletre hivatkoznak a levélben. 1956! Értitek ti ezt? Hol van már az? Mekkorát fordult azóta a világ, beléptünk az EU-ba, aláirtuk a szabad mozgás, lakás, élés rendeletét egész Európán belül. Akkor most mégis mi van? Mégsem mehetünk az Unión belül bárhová? Nem telepedhetünk le? Nem dolgozhatunk? Ezek szerint a magyarokra mégsem érvényesek az aláirt egyezmények?

A fenti gondolatok alkották tegnapi levelünk egy részét, és persze elmeséltük, hogy az egész onnan indult, hogy szeretnénk évente egyszer elmenni Magyarországra autóval a szülőkhöz és vissza is szeretnénk azzal jönni. És tiszta röhej, hogy idáig jutottunk.

Ja, és még egy megállapitás, ami ugyancsak szerepel levelünkbe. Ugye négy kiskoru gyermekkel jöttünk ki, 7,5 éve. Egy ovodás koru volt, egy általános iskolába járt, kettő pedig gimnáziumba, tehát bőven iskolakötelezettek voltak mind. Mi kijelentkeztünk Mo-ról, hogy hivatalosan külföldön tartózkodunk. Az iskolákból kijelentettük a gyerekeket, sehol nem volt nyilvántartva a négy gyerek magyar intézményben. Mégis, az eltelt idő alatt egyszer sem érdekelt senkit, hogy hol vannak ezek a gyerekek? Hogy járnak-e iskolába? Van-e tető a fejük fölött ott ahol élnek, van-e enni-innivalójuk és ruhájuk? Ez azért érdekes, ugye?

És milyen már az a papir, amin nincs olyan rubrika, hogy lakcim megszüntetése, vagy valami ilyesmi? Csak ugy tudom megszüntetni a lakcimemet Magyarországon, ha azt jelölöm be, hogy más országban való letelepedés? Én nem akarok belga lenni könyörgöm,  csak egy egyszerü dolgot szerettem volna, a lakcimemet megszüntetni. Bár nem tudom ezek után kellünk-e még, akarom-e én, hogy magyar legyek, vagy egyáltalán ők akarják-e, hogy én még magyar legyek.

Ezek után sem akarok politizálni, de azért érdekes, hogy pár éve micsoda kapállózás volt azért, hogy a világ minden részén élő magyar származásu emberek magyar állampolgárságot kapjanak, kaphassanak. És akkor mi, akik Mo-on éltünk születésünktől fogva, de életünk ugy alakult (nem azért, mert feltétlenül mi igy akartuk), hogy most külföldön élünk, akkor mi már nem kellünk? Ilyenkor eszembe jutnak a szlovákiai magyarok akik mellé állnak a mai napig, hogy jogosan felvehessék a magyar állampolgárságot, de ezt  nehogy bárki is félre merje magyarázni, mert nem sajnálom tőlük! De velünk  mi lesz? És ugye ne felejtsük már el, hogy az én férjem Magyarország képviseletében jutott ki versenyvizsgával és ezért dolgozik itt Brüsszelben az Európai Bizottságnál, nem a két szép szeme miatt (pedig nagyon szép kék szeme van ám)!

Még ezek a gondolatok vágtáznak a fejemben ma is, de lassan tényleg le kellene tenni, mert péntek van, hosszu hétvége jön és nem akarok ezeken agyalni. Remélem igy, hogy kiirtam magamból, talán megnyugszom végre, bár a válaszlevélnek örülnék a legjobban.

Azért fel a fejjel, süt a nap, meleg van, Katinka klarinétozik megint és ez visz minket előre, hát hajrá, fel a hétvégére! Csókolom az egész világot, a magyarokat is! 🙂