Címkék

, , ,

Pénteken mikor hazajöttünk Németországból és Bocira néztem, majd elájultam. Már nem beszélt, de jött és néha mondott valamit, én ugy éreztem, hogy nem érezte jól magát, alig birt menni is az óriásira nőlt hasától.

Szóltam Gyuszinak, egyből hivta az orvost, de itt éppen hosszuhétvége volt, de az akit ajánlott maga helyett nekünk teljesen tökéletes volt. Valamikor kétszer is ő mentette meg Büdi életét.

Nagyon szomoruan jöttünk el tőle, mert ugy gondolta, hogy az az érték amitől féltünk és februárban negativ lett, most az pozitivvá fordult. Adott Bocinak két lórugásnyi szurit, hétfőn reggel hivja a dokinkat, jelentkezzünk nála mi is és elmondja a továbbiakat majd ő, de a doktornő szerint nem jók a kilátások. 

Kedd reggel kellett vinnünk a mi doki bácsink magánkórházába. Szomoruan nézegette a cicát, majd nem is nagyon mondott semmit, szól telefonon ha mehetünk érte.

Délután már egy jóval mosolygósabb és bizakodóbb orvos fogadott minket. Szinte meggyőződése, hogy nem az a bizonyos fertőzése van, amit nem lehet gyógyitani. Leszivott Boci pocijából 2 (két) liter folyadékot, megvizsgálta, de se gyulladásnak, se fertőzésnek nem találta jelét. De az eredmény majd megérkezik valamikor, biztosat akkor tud mondani.

Mi lehet még? Esetleg rákos lehet, de a februári leletekben már látni kellett volna ennek jeleit, de semmi nem volt,  hát ő inkább azt is kizárná. Még mondta, hogy esetleg valamilyen vérképzőbaj is lehet, de különben fogalma sincs, egyenlőre.

Hát most szoritunk, szoritsatok velünk, hogy negativ legyen az az eredmény de mégis meglegyen a baj forrása, mert akkor meg tudják gyógyitani.

Boci különben jól van, nagyon élvezte, hogy simán le tud feküdni, nem akadályozza a nagy pocakja, össze tud gömbölyödni ahogy a cicák alszanak, meg ilyen kicsinységek, amik neki jó dolgok. Egész délután dumált, be nem állt a szája! És egész délután enni szeretett volna. Nagyokat nyujtózkodott a napon, sütkérezett, szivta magába a meleget. Katinka kint őrizte, hogy meg ne lépjen még véletlenül sem. De azért azt a boldogságot látni kellett volna, hogy mikor kihozta a doki és letette a vizsgálóra, meglátta Katinkát és odarohant hozzá, odabujt, elkezdett hangosan dorombolni, mintha mondta volna neki, hogy hát eljöttél értem, itt vagy? Szeretlek!

Mert Boci ilyen, ezért szeretjük nagyon. Nem kapjuk meg tőle a tipikus macska viselkedési tüneteket, hogy önző lenne és követelőző meg beképzelt, mint általában olvashatjuk a macskákról. Ő mindig jó volt, kedves, cuki. Katinkát nagyon szereti, de különben mindenkit nagyon bir a családban. Bárkihez odamegy egy-egy simiért, szépen felhivja magára a figyelmet, soha nem követelőző. Kivéve a vacsoraadásnál, ha lassuak vagyunk! 🙂  A vendégeket kb. 5 perc alatt leveszi a lábáról a dumájával és aztán nevetve simogatják az uj barátok, miután betelepedett valaki ölébe.

Nagyon nem szeretnénk őt elvesziteni!