Címkék

, , ,

Tegnap este vacsora közben Bocika Dávid mellé telepedett. Időnként odaszólt neki, hogy nyau, majd meredten elkezdte nézni:

– Ugy gondoltam, ha már te is eszel, akkor nekem is adhatnál!

– Nagy valószinüséggel süket a gyerek, mert nem érti, hiába méltatlankodok itt!

– Apám, ez nem lehet igaz! Itt cukizik nekem, ahelyett, hogy adna abból a virsliből! Most már tényleg mérges leszek!

– Ti meg mit röhögtök a másik oldalról? Csöppet sem vicces! Éhes vagyok! Tudom, még egy óra a kajáig, de azért valaki már tényleg megszánhatna! Ti is ott nevetés helyett! Na, megkapjátok ti ezt még!

– Sajnos el kell könyvelnem, hogy süket és érzéketlen a családom. Hát hiába tartom őket itt szeretetben? Mostanában is mindig megengedem, hogy megsimizzenek amikor csak akarnak, de hát ezeknek nem érdemes engedményt tenni …

– Most akkor adsz vagy nem adsz? Naaa …

– Visszamegyek cuki cicába, hátha azzal többet érek el! Ugy is mindig igy beszélnek rólam, hogy igy Bocika, meg ugy Bocika! Na jó, itt vagyok nektek, ez vagyok én! De legyen már valami kaja!

🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂