Címkék

, , , , , ,

Igértem pár hete egy beszámolót a véletlenül talált brüsszeli csokimuzeumról. Átnéztem a képeket, és mind olyan jó, érdekes, hogy ugy döntöttem, három részletben irom meg, igy szépen megkapjátok az összes képet is amit csináltam. Nézzétek el nekem, hogy a bácsit az összes képen lefejeztem. Az én gépemet természetesen itthon felejtettem, Gyuszi telójával készitettem ezeket, sokan voltak, akadtak lökdösődők is, igy nem sikerültek olyan remekül. És bocsi, hogy a csokoládé átható illatát nem sikerült lefényképeznem. 🙂

Na, akkor az első rész, ami a földszinten készült, itt van egy csokibemutató, egy idős bácsi mesélte el a csokoládékészités csinját-binját, megmutatta a formák készitésének fázisait és megtudtunk turpisságokat is.

Már előre fel volt olvasztva az óriási üstben a csokoládé. Gondolom sokan elaléltak volna annyi forró csokoládé látványától, az én véleményemet most hagyjuk. 🙂 Óriási 25 kg-os csokitáblákat olvasztanak fel igy. Ezek a csokitáblák teljesen ugy néznek ki, mint amiket a boltokban lehet kapni, csak éppen óriásiak, de ezeket a csokigyáraknak készitik.

Itt láthatjuk az egyik formát. Különböző formák vannak, kb. annyi, amennyit vehetünk a boltokban.

Egy kanállal rámert a formára. 

Majd letisztogatta. Attól függően, hogy ha tömör csokit akart, akkor teletöltötte a formákat, megütögette, hogy kijöjjenek a buborékok, tömörödjön a csoki.

Ha töltött csoki burkát készitik el, akkor kiöntik a felesleget belőle, majd igy hagyják száradni a formában. Később beletöltik a tölteléket, majd hasonló módon lezárják folyékony csokoládéval és megint hagyják száradni.

És aztán kiderült, hogy azokat a mindenféle formáju csokoládékat is ugyan igy csinálják. Van a forma, azt kiöntik csokival, megszáritják és kész. Persze nem ilyen egyszerü ez, hiszen óvatosan kell dolgozni, de azért mégis meglepő, hogy nem egy bonyolult dolog.

És ki nem találnátok, hogy készülnek az emberfejnyi figurák, fejek! Jókat nevettünk amikor a bácsi elővette a farsangi maszkokat a polc alól, elmesélte, hogy azokat is ugyancsak kiöntik, majd formázzák, stb.

És a különböző formák, elkészitéséhez a legegyszerübb dolgokat hivják segitségül. Itt például egy csokilevél alapját láthatjátok, egy egyszerü bokor levelét, melyet a már fennt emlitett módon készitenek el, sajnos a csokiformát nem lehet jól látni a bácsi fekete pulóverétől.

Ez volt az első rész, holnap jön a folytatás, a muzeummal, az is nagyon érdekes lesz! 🙂