Címkék

, ,

Gyerekkorom óta scifi rajongó vagyok. Még mindig emlékszem néhány, akkor fantasztikumba illő technikai vívmányra, amelyek mára megvalósultak.  A gyerekek már előre tudják a végét, amikor elkezdem: “Annak idején olvastam egy regényben a videotelefonról, amivel nem csak beszélni lehetett, hanem egymást is látták …” A csemeték már fújják: ” … és tessék, ma már mindennapos a videotelefonálás!”

A másik ilyen dolog az elektromos autó. Gyerekfejjel elkerekedett szemmel olvastam a jövőben hangtalanul suhanó, környezetbarát elektromos járművekről. És tessék, nemrég kipróbáltam egyet! Most mondjátok, hogy a technika nem fejlődik gyorsan!

A Chevrolet Voltról van szó. Az Opel szalontól, ahol a Zafit vettük,  kaptam egy e-mailt, tesztvezetésre hívtak. Naná, hogy elmentem! Szombaton kocsiba ültünk a családdal, és irány Waterloo. Persze, hogy a gyerekek is kíváncsiak voltak rá.

Mivel túl sokan voltunk ahhoz, hogy mindnyájan beüljünk, felajánlották, hogy Kedvesem is próbálja ki. Először nem akarta, mert nem szereti az automata váltót, de végül győzött a kíváncsiság.

Anélkül, hogy részletes technikai leírást akarnék adni, íme a benyomásaim.

Mielőtt a kipróbálásra került volna sor megtudtam, hogy igazából hibrid autóról van szó: belsőégésű motorja is van. Mégis más, mint a többi. A szokásos hibrideknél az elektromos hajtásról benzinre váltanak, amikor az akkumulátorokból elfogy a szufla, és a másik motor hajtja tovább a kocsit. A Voltnál mindig az elektromos hajtás működik. Amikor 30 százalék körülire csökken a hajtóerő, működésbe lép a – jelen esetben – dízel motor, és tölti az aksikat.

A külseje tetszett. Jó a vonalvezetése, tetszetős a formája. Először kicsit furcsának találtam az osztott hátsó szélvédőt, de vezetés közben nem volt zavaró. Mindenesetre úgy néz ki, mint egy új, gyártósorról éppen lejött mai autó.

A belseje már futurisztikusabb. Oda vagyok a kütyükért, ezért amikor megláttam, a Power gombot, rögtön nyomkodhatnékom támadt. Amúgy jót derültem rajta, hogy főkapcsolója van egy autónak. Mint a mobiltelefon, vagy a hifitorony: Power On.
Egyébként egy kényelmes négy személyes autóról van szó. Azért négy személyes, mert a hátsó ülésen valóban csak ketten férnek el, közöttük karfa van.

A sebességmérő helyett egy tabletre emlékeztető kijelző fogadott. Igazából kettő van. A fő kijelző a szokásos dolgokat mutatja: sebesség, megtett kilométer, akkumulátorok töltöttsége (üzemanyagszint helyett). Van rajta egy jópofa golyóbis, ami középtájon áll, amikor nyugodt tempóban vezetsz, de amikor hirtelen gázt adsz, felfelé mozdul, mutatván, hogy kiléptél az optimális tartományból.
A másik kijelző az elektromos és belsőégésű rendszer állapotát mutatja. Jelzi, hogy tisztán elektromos hajtással mész-e, vagy működik a dízelmotor. A katalógus szerint két liter körül van a fogyasztása száz kilométeren vegyes forgalomban. Ehhez jön az áram díja, amivel feltöltjük. Pozitívum: be lehet programozni(!), hogy éjszakai áramról töltsön.

A vezetés, nos az egy élmény volt. Az első furcsa dolog volt, hogy amikor bekapcsoltuk a főkapcsolót, természetesen semmilyen motorhang nem hallatszott. Akkor sem, amikor mozgásba lendültünk. Csak a kerekek okozta vibráció hangja hallatszott. Kérdeztem az autószalonost, aki elkísért bennünket, nem probléma, hogy a gyalogosok nem hallják közeledni az autót? Azt mondta, hogy először is van duda, másodszor meg előbb utóbb rengeteg elektromos autó fog szaladgálni, hozzájuk kell majd szokni.
A sportos vezetést nem tudtuk kipróbálni a városi forgalomban, pedig az is megtalálható a többféle vezetési mód között.

Nekem bejött  a Chevrolet Volt. Kényelmes, jól néz ki. Az ára egyelőre borsos, 42 ezer euró körül van, kell még neki néhány év, hogy tömegesen vásárolják benzines autók helyett. De azért jól mutatunk együtt, nem?