Gyerekem a +4 fokban vacog mellettem. Kezén duplakesztyü, nyaka behuzva a kabát magasitott gallérja mögé.
– Anyuci, mindjárt megfagyok!
– Kisfiam, nem ilyen időben szoktak megfagyni!
– De én akkor is fázok! – és elkezdi sorolni, hogy milye fázik.
Ránézek: – Látod, köthettél volna egy sálat a nyakadba.
Csipőből jön a válasz: De Anyuci, én nem tudok kötni!
Gondoltam adok neki egy sallert, de szegény nem tehet róla, tiszta Apja! Azért gondoltam, hogy kap Télapóra egy kötőtüt, biztos ami biztos! 🙂
Élő, eleven gyerek :D:D A legjobb! :D:D
Még csak 12, még megtanulhat kötni. Sálat a nyakába. 🙂
:-))) Legalább tudom nem csak az enyém fagyos örökké.
Szombaton hazaviheted neki a körkötőtűt. Mondd, hogy én küldöm 🙂
Ááá, tetszik nektek! Ezután minden okosságot feljegyzek ide, mert legkisebb gyerekem naponta meglep hasonló beszólásokkal. És Apuka fokozza a hatást, hogy mért nem ugy van? Mondott valami csunyát nem igazat a gyerek? Nem, nem mondott! Csak a család az asztalalá röhögi magát tőle időnként, mikor benyög egy-egy ilyen megjegyzést csak ugy mellékesen.
Soha nem fogom elfelejteni, mikor a gyerek elsős bizonyitványába beleirta a tanitó néni, hogy jó a gyerek humora. Mindketten tudtuk, hogy mire gondol!:)
:D:D:D És milyen igaza van!
Én láttam már férfiakat kötni! 🙂
Valóban jó a humora, de ez így van jól!!!
Ez annyira édes volt, nagyon jót kuncogtam rajta. 🙂