Címkék

, , , ,

Már nyár óta igérgetem magamnak, hogy irok ezekről az emberekről, ezt nem hagyhatom ki! Rendkivüli munkájuk, odaadásuk azt gondolom, hogy tiszteletet érdemel!

De az elejéről!

Valamikor május végén, junius elején kaptunk egy segitségkérő levelet megint Magyarországról. Egy egyesület keresett meg minket, jönnének Belgiumba egy hivatalos megmérettetésre, versenyre, de gondjaik vannak a helyfoglalással.  Nagyon aranyosak voltak, nem akartak ők tőlünk semmit, csak gondolták, hátha innen helyből könnyebben találunk nekik szállás, hiszen jobban ismerjük a helyi viszonyokat. Ez persze nem volt igaz, hiszen mi is csak azokon az oldalakon tudtunk szétnézni a szobák után ahonnan ők Magyarországról. Azért felhivtuk őket skype-on beszélgettünk, mégis tudtunk segiteni, hogy melyik helyiség merre van, megismertük őket, megtudtuk, hogy ők az egyik mentőkutyás egyesület Magyarországon és egy a Belgiumban megrendezésre kerül világbajnokságra érkeznének, jó páran kutyákkal együtt.

1-2 hét elteltével még mindig nem volt szállásuk, már felajánlottuk, hogy 2-3 ember jöhet hozzánk is, és gondoltuk, hogy biztos befogadnának mások is pár ilyen jó embert , de nem akartak a terhünkre lenni, mondták is, nem ezért kerestek meg. Azért végső megoldásnak ott maradtunk mi és hogy riadóztatjuk a kinti magyarokat ha kell. Nemsokára jött a levél, mégis sikerült foglalniuk egy, a versenyhez aránylag közeli helységben szállást, igy nagy szomoruságomra mondták, hogy nem jönnek. De, szivesen találkoznának velünk! Jaj, nagyon örültem neki.

Aztán tényleg megérkeztek Belgiumba,  már tartottak a versenyek, aztán az eredmény hirdetés előtt eljöttek hozzánk mindannyian kutyákkal együtt egy vasárnap délelőtt.

Nagyon jó volt találkozni ilyen tiszteletre méltó emberekkel. Csodálatos munkát végeznek. Meséltek a mentéseikről, a kutyákkal való munkájukról. Hivták már külföldre menteni őket a kutyákkal együtt, megkerestek beteg idős embert az erdőben, és nyáron mikor összedőlt egy épület Magyarországon akkor is őket hivták, hogy megnézzék azokkal a drága kutyákkal, hogy van-e valaki a romok alatt (milyen büszke voltam magamban, hogy igen, én ismerem őket).

És megsimogathattuk a kutyákat, rendkivül értelmes, okos jószágok. Meséltek a kiképzésükről, hogy milyen nagy munka egy vakvezetőkutya megtanitása minden okosságra. Dávid itta minden szavukat, beszélgetett, kérdezett tőlük.

Meghivtak minket hozzájuk, de sajnos egyszerüen nem tudtunk időt szakitani rájuk ezen a nyáron. Pedig de jó lett volna ujra találkozni velük! Tudjátok, jó ilyen emberekkel találkozni, akik önzetlenül teszik azt, amit a szivük diktál. Őket mindig csak akkor hivják, ha baj van és mindig mennek. Olyan társakat választanak maguknak, akikben meg tudnak bizni, már pici koruktól velük foglalkoznak, velük élnek. És bebizonyitották, hogy nem kell ehhez feltétlenül egy fajtatiszta kutya!

Jaj, még annyi mindent tudnék mesélni, de sokszor csak ismételném magam! Itt van Magyarország egyik mentőcsapata:

Ha valakit érdekel munkájuk, életük, akkor itt is megtalálhatja őket:

Segitőkutyák

Érdemes bekukkantani hozzájuk!