Címkék

Tegnap olvastam az interneten, hogy olyan ellenőrzést tartottak az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán, hogy az egész forgalmat beterelték az egyik pihenőbe. Általános ellenőrzés! Ez igen. Állítólag több százezer forint bírságot szabtak ki, a teherautók túlsúlyából pedig kb. 1,5 millió bírságot fognak beszedni.

Ez igen. Nagy az ellenőrzés mostanában, ahogy hallom, olvasom. Csak lenne már foganatja! Csak ne kellene már olvasni annyi frontális ütközésről, mikor sokan meghalnak. Még mindig nagyon bíznak magukban a magyarok az utakon. Mintha elfelejtenék, hogy más is ott van. Kíváncsi leszek, mennyit kell mennünk a magyar határtól jövő héten, hogy ne toljanak le 130-nál az útról. Eddig kb. 1,5 km volt a távolság, majd jött a villogtatás, dumálás, mutogatás. Na, majd meglátjuk!
Jó lenne, ha a gyalogátkelőhelyeknél is jobban figyelnének, de amíg azt látom, hogy itt Belgiumban partner, közlekedő a gyalogos is, addig Magyarországon hármasával ütik el az embereket, most már heti rendszerességgel a gyalogátkelőhelyeken. Ezzel nap, mint nap szembesülök, hiszen Tassoval járunk sétálni kétszer is. Még oda sem érünk, és igazán tudnánk is várni pár pillanatot, hogy elmenjenek az autók, de látja, hogy közeledek, már lassít és mosolyogva átenged. Közbe persze Macikámat simogatja a szemével, aki hálás gombszemekkel, farkcsóválva rohan át a másik oldalra. Jövő héten, Magyarországon fogunk sétálni, tartok tőle, rendesen észnél kell lennünk, rövid póráz lesz szigorúan! Majd erről is beszámolok!

Rendőrségi jelMúltkorába igazoltatott a rendőr, persze kit, hát engem, amikor éppen rohantam a gyerekekért az iskolába, tök egyedül a kocsiba. Persze először rémület, hogy jajjj, mit csináltam, de rájöttem, hogy itt is megállítottak mindenkit. Általános ellenőrzés. Elkérte a papírokat, eldiskuráltunk egy kicsit angolul (még szerencse, hogy a flamandok beszélnek angolul), majd elment ellenőrizni, hogy igazat mondtam-e. Ekkor azonnal hívtam Gyuszit, ő persze beleszólt a telefonba, hogy visszahív, mert valami megbeszélése volt, de én belesikítottam a telefonba, hogy nem, nem, nem. Itt már kezdett figyelni rám, hogy hoppá, valami bizonyára történt, mondtam le ne merészelje tenni, mert ha visszajön a rendőr és dumál nekem itt valamit, amit nem értek, akkor jajjj. Persze igen, elkezdett már olyanokat dumálni valamilyen regisztrációról, meg hablatyról, hogy kecsesen odanyújtottam a telefont és kifújtam a levegőt, intézze el csak ő, övé az autó :)! Én csak vezetem, nem tudok semmit :)! És soha! Na, kiderült, hogy immár több mint két éve elfelejtettük átíratni valamilyen rendszerbe az autót, hogy Hoeilaartban lakunk, most már ezt is tudjuk, remek, és persze azonnal pótoljuk! Érdekes, mert az adót tudták hová kell küldeni! Na mindegy, jött a következő bájvigyor, köszöngetés, és rohanás a suliba.

Miért pont velem történik ilyen? Még Magyarországon is talán vagy 10-15 éve igazoltattak. Na, mindegy, ezen is tul voltunk! Legközelebb már nem is fogok megijedni? Dehogynem! Hajaj!

Az utakon ilyenek cirkálnak, elég sok belőlük!

rendőrautók

A levegőből is elég sűrűn tartanak ellenőrzést