Címkék

Estefelé jár az idő, de a nap még magasan áll. Belgiumban fél tizenegy körül száll le a nyári éjszaka, addig még van idő néhány kisebb munkát elvégezni a ház körül. Kedvesemmel a málnabokrunk mellett állunk, a kifelé dőlő hajtásokat igazgatjuk. Madzaggal kerítem körbe, de nem érem át teljesen a szétterült szúrós vesszőket.
– Fogd meg a végét, légy szi!
Kedvesem segítségével összébb húzzuk a rakoncátlan bokrot, hogy a szél ne törhesse ki a jövő évi termővesszőket.
– Na, felkötöttük a málnát.
– Nemsokára metszeni kell – nézek gondterhelten, aztán elnevetjük magunkat. Egyetlen málnabokrunkról úgy beszélünk, mintha egy egész háztáji lenne. Nézem a zöld leveleket, és gondolataim messze járnak, ezerötszáz kilométer és harminc év távlatában.
Forrón tűz a nap, a ragyogó kék égen egyetlen felhő sincs. Előttem kókadó málnabokrok sora húzódik, amíg össze nem olvad a másik sorral a távolban. Szabályos távolságokban faoszlopok szakítják meg a zöld falat, rajtuk drót feszül, valamennyire kordában tartja a szúrós vessződzsungelt. Némelyikük “dohányzó oszlop”, édesapám cigarettára gyújtva guggol le a bokor adta keskeny árnyékba. Néhány perc pihenő, mielőtt folytatódik a hajladozás és görnyedés, hogy az alul lévő málnaszemek se maradjanak leszedetlenül.
– Ne csak azt nézd ami repül, hanem azt is ami mászik! – figyelmeztet édesanyám, hogy ne csak a könnyen észrevehető szemeket szedjem a bokor tetejéről, hanem az alul, belül megbújókért is hajoljak le, bújjak bele a bokorba. A következő oszlopot szeretném “jégkrémező oszlopnak” kinevezni, de csak víz van a szatyorban, hogy enyhítse kicsit a tikkasztó hőséget. Szerencsére hideg, egész éjszaka a fagyasztóban volt, délutánra még mindig úszkál egy kis jégdarab benne.
– Csak még ma tarts ki! – biztat nagymamám, fagyit ígér hazafelé menet. Mindig ezt mondja, és amikor felpanaszolom, hogy holnap is kell jönni, meg azután is, hozzáteszi:
– Nem baj fiam, akkor majd újrakezdjük!
Az idei vesszők kilógnak a drót alól, összeérnek a másik sorral, tövisük végigkaristolja a kart amikor a málnával teli rekeszeket viszi az ember. Estére megannyi vörös csík fáj a karomon, kicsípte a por és égette a nap.
Szerencsére megérte, a termelőszövetkezet telepén leadott málna bizonylata biztató összeget mutat. Még hetekig ez megy majd, aztán jön a metszés. A tavalyi vesszőket és az idei feleslegeseket mind ki kell vágni tőből, rakásra rakni, kihordani a sor végére. A fárasztó munka gyümölcse, hogy a hatalmas vesszőkupacot meggyújtjuk. Egy korombeli fiúnak nagyon jó szórakozás a tűzrakás, különösen, ha ekkora.
Utána már csak a drótok közé kell igazgatni a vesszőket, és összekötni, hogy a szél ne borzolja szét. Csak ez után jön majd a fizetés a téesztől, és ekkor még nem tudom, de életem első kazettás magnóját fogja nekem teremni a málna.
Az idén nem kell hetekig főnöm a napon, nem lesz összekaristolva a karom, nem izzadok a vesszőhordással. Egy bokor málnánk van az udvaron, gyorsan elintézem majd a metszést, a vesszőt elviszik a szemetesek a levágott fűvel együtt. Addig is minden nap leszedjük azt a néhány szem málnát, mindenkinek jut belőle kóstoló. Majdnem olyan finom, mint annak idején ott a nagyrédei napégette határban.