Tegnap délután már a fiukat begyűjtöttem a suliba, Esztit vártuk, egyre türelmetlenebbül. Már lassan kiürült az iskola, 4 óra is elmúlt, amikor végre majdnem sírva szaladt hozzánk. Először nagyon mérges voltam, de láttam, hogy valami gond van, volt. Elmesélte, hogy az Igazgató Úr rendőröket hívatott az iskolába drogkereső kutyákkal, és átnéztek jó pár osztályt. Tavaly már egyszer volt egy ilyen razzia. Nem örültem a hírnek, mert akkor már megint jelezte valaki, hogy drog vagy dílerek vannak az iskolában. De legalább oda figyelnek erre is, ennek azért örültem. Tehát, Eszti osztályához (angol nyelvű földrajz óra, minden féle nemzetű gyerekkel) az óra vége előtt 10 perccel értek oda. A gond az volt, hogy a kutya 3 fiúnál is jelzett, el is vitték őket, viszont ezért az egész osztályt tüzetesen átvizsgálták. A táskákat, a gyerekeket, az osztályt. Eszti számára az volt a legszörnyűbb, hogy kivitték őket a folyosóra és a fal felé fordulva kellett állniuk felsorakozva, mint valami bűnözők. A végén csak az oldotta a feszültségét, hogy a drogkereső kutya egy tündérei jószág volt. Mikor végre kijöhetett, akkor gyorsan elmesélte a történteket, aztán a kutyiról szóló mese közben megnyugodott. Olyan Tasso forma kutyus lehetett.
Hát, nem is tudom, mit mondjak! Elrettent az ellenőrzés bárkit? Nem is tudom. Talán ha sűrűbben lenne. Az iskola területén nem lehet cigarettázni. Viszont a hátsó kapunál, a szüneteknél rengeteg gyerek van cigarettával a kezében, szájában. Nemrég vinnem kellett egyik fiút el nap közben a suliból, Eszti kihozta nekem a kapuhoz, mert különben nem engedik, hogy kószáljanak csak úgy a kicsik az udvaron. Pár perc alatt akkora dohányfelhő alakult ki, alig kaptam levegőt. De ők is ugyan így voltak, köhögtek, meg bagóztak. Csak egyszer, egyetlen egyszer elmondaná nekem valaki, hogy minek is ez a cigaretta?