Dávidkám nagy izgalomba volt már napok óta, a hétvége meg már kínlódva telt, annyira izgult.

Hétfőn reggel indultak nyelvi táborba Dublinba. Mr. Scully a tanárjuk nagyon jól csinálta a dolgokat. Elintézte, hogy minden gyerek egy családnál lesz elhelyezve egyedül. Naponta érdekes programokat állítottak nekik össze, de a délutánt már a családdal kellett eltölteniük. Persze jött az én nem tudok annyira angolul (persze ez nem igaz!), meg mi lesz, ha nem értik meg amit mondok, meg a többi szokásos félelem. Egy pillanatig nem aggódtam ezek miatt, és szerintem igazából ő sem, mert Mr. Scully mostanában nagyon sokat dicsérte mát a többi tanárnak is, hogy az egyik legjobb tanulója, és ezt láttuk is rajta, hiszen nem jelentett neki már kb. 1 éve, ha angolul kellett megszólalnia. Nagyszerű kiejtéssel beszél, jó hallgatni. Nagyon jó munkát végez ez a tanár, Dávid nagyon szereti őt. Állandóan megy, intézkedik, meg nem áll egy pillanatra sem, Dávidnak való.

Hát elindultak hétfőn az Ír repülőgép-társaság gépével, kaptak Európai Iskolás egyensapkát, kitűzőt a nyakba, rajta a név, a kísérő tanárok nevével, a szállásadó család elérhetőségével, egy pici kézzel írott szótárral, amit ők állítottak össze maguknak Mr. Scully segítségével, bár Dávidot ismerve ezzel már meg is tanulta a hiányzó kifejezéseket. Kíváncsi leszek, mit mond, hogy hányszor kellett elővennie! Magyar-angol szótárt nem vihettek magukkal.

Úgy volt, hogy hétfőn és csütörtök este telefonál Mr. Scully egy szülőnek és riadólánc formában mindenki fel fog hívni valakit, hogy mit mond Mr. Scully, minden rendben van-e? Hétfőn kicsi akadályokkal, de megtudtuk, hogy minden simán ment, mindenki a családoknál van, semmi gond nem volt az úton.  Aztán kedden nagy öröm ért, mert írt pár sort Dávid. Elcsodálkoztam rajta, hiszen nem vihettek telefont sem, úgy volt, hogy nem vehetik fel a szülőkkel a kapcsolatot semmilyen formában, hogy ne legyen sírdogálás sehol a szülők után. Ha békén hagyjuk őket, akkor jobban megy majd nekik az idő, nem juttatjuk eszükbe az itthoni dolgokat. Valahol igazat adok ebben, de azért nagyon nehéz így, hogy legalább a hangját nem hallhatom, hogy tudjam biztosan jól van. Az meg nemigazán tud vigasztalni, hogy ha baj van úgy is szólnak. Na mindegy, ez van. Ma megint jön este a telefon, holnap meg már jönnek este haza. És megint teljes lesz a család. Aztán majd júniusba megy Barnus is a tengeri táborba, de az még szerencsére soká lesz!