Szombat este egy vacsorára voltunk hivatalosak, bizony későre maradtunk, jó volt egy kicsit beszélgetni. A gyerekek otthon maradtak, vigyáztak egymásra, először Eszti volt velük, aztán Katinka. Fociztak az udvaron a fiúk, amikor délután elmentünk, jókat nevettek, látszott mennyire örülnek, hogy a nap süt végre, kint lehetnek a levegőn.

Aztán éjszaka mikor hazajöttünk Katinka azzal fogadott, hogy Barnus beteg lett, belázasodott, fájlalja az egyik fülét. Elintézett mindent az aranyos, mert sajnálta, hogy olyan ritkán megyünk el egyedül valahová és akkor is beteg lesz valamelyikük. Persze mentünk, mértük a hőjét, még mindig magas hőemelkedése volt. Hajnalba jött az aranyos, hogy fáj a füle, megint lázas is volt. Egy kicsit még visszabujt mellénk az ágyba, de nagyon nyugtalanul aludt. Délelőtt nagyon sokat panaszkodott, hogy fáj a füle. Kerestem másik lázcsillapítót, találtam is olyat, amiben a fájdalomcsillapító a fülekre is hat, de nem volt annyira eredményes, mint szerettük volna. Egész nap csak feküdt, néha felkelt. Étvágya legalább volt, jókat lakmározott, hordtunk neki mindenféle finomságot. Hétfőn aztán kaptunk délutánra Varga doktorhoz időpontot. Szegény Barnuskám délelőtt már könyörgött, hogy adjak neki valamit, ami jobban hat, mert nagyon fáj a füle. Láz, hőemelkedés továbbra is kísérte ezt a napot is. Aztán kiderült, hogy fülkürt hurutja van. Egyszer régebben Katinkának volt, már nagyobb volt, és azt mondta, hogy sokkal jobban fáj, mint a másik (középfültő gyulladás) féle fájdalom. Azt mondta a doki bácsi, hogy erre nincs orvosság, adott fülcseppeket, amiben van fájdalomcsillapító is. Persze otthon kellett maradnia, dehogy vittem volna így iskolába. Úgy beszéltük meg, hogy szerdáig marad otthon, addig meglátjuk mi lesz vele. Kedden már kevesebbet fájt a füle, már csak tartós hőemelkedése volt. Aztán szerdán úgy gondoltuk, hogy bemegyünk Gyuszihoz a szokásos szerdai ebédre, gondoltam ez lesz a főpróba, hogy minden rendben van-e. Már szinte nem is panaszkodott, hogy fáj a füle. Sajnos a főpróba nem jól sült el, délután megint nagyon elkezdett fájni a füle, estére láttam rajta, hogy szinte folyamatosan hasogat neki, de már nem is szólt, csak láttam rajta a fintorokat, amikor a fülébe nyilallt, meg oda-odakapott a füléhez, egyre gyakrabban. Aztán vacsorakor végérvényesen eldöntöttem, hogy nem engedem a héten suliba, pedig már nagyon menni szeretett volna, itthon unatkozik. Szereti az iskolát, hiányoznak a barátai. Még ha kislány lenne, akkor adhatnék rá fülvédőt, vagy kiskendőt a fejére, de egy kisfiúnak nem tudok mit adni a buksijára, a szél meg fúj, lengedezik, a vastag sapkához meg meleg van, úgy is levenné. Így aztán maradunk édeskettesben itthon, én nem szeretem a majd lesz valahogy, meg az ugy is meggyógyul. Vele nem tehetem meg, mert így is van elég gondunk (de nem panaszkodom, szerencsére nagyon jól van az alapbetegsége!!!), rá sokkal jobban kell vigyázni, meg különben sem az én stílusom lenne, ha félig gyógyultan engedném el iskolába. Az egészség mindennél fontosabb! Nekem!

Már csak azt kellene kitalálnom, hogy a délutáni megbeszélést hogy hozzam össze, mert a lányok suliba, Barnust meg nem akarom kivinni ma semmiképp.