Eljött az utolsó hét, az utolsó napok. Lassan elfogytak a látogatások, mindenkitől el tudtunk köszönni, akitől akartunk. A lányok hét elején levizsgáztak, mindkettő kapott bizonyítványt, nagy volt az öröm! Megbeszéltük, hogy csütörtökig mennek suliba.

Katinka. Meglepték őt az osztálytársai, osztályfőnöke. Ajándékot vettek neki, egy jó nagy macit, volt torta, jókívánság, meg minden szép és jó. Tényleg nagyon szépen engedték el, hálás voltam érte, mikor elmesélt mindent otthon.

Eszti. Nagyon félt az utolsó naptól, a búcsúzástól. Az osztálytársak mind biztatták, jókívánságokat mondtak neki, de ő nagyon el volt keseredve. Ott kellett hagyni kedvenc osztályát, iskoláját, a legjobb barátnőjét. Úgy érezte, hogy összedől a világ. A tanárai is nagyon szerették, mondták nem lesz semmi baj, meg hogy jó lesz, mekkora lehetőség ez neki, stb. Hát, nem tudták megvigasztalni!

Dávid az utolsó napig nagyon jól tartotta magát. Vittünk be tortát, egész nap Dáviddal foglalkoztak, ajándékokat kapott, szép emlékeket (mai napig meg vannak), címet cseréltek. De nagyon félt a búcsúzástól. Rozika néni kísérte le a gyerekekkel, amikor mentem érte. Csak egymásra néztünk, kérte, hogy vigyem el, mert nem bírja, láttam mindenki majdnem sír. Mikor visszanéztem a kapuból, ott néztek utánunk és sírtak. Dávid beült a kocsiba, és vigasztalhatatlanul elkezdett zokogni. Próbáltam vigasztalni, de inkább csak magamhoz öleltem és hagytam hagy sírja ki magát. Nagyon nehéz volt.

Barnus. Ő volt az utolsó azon a napon, akkor már úgy éreztem, hogy meg szakad értük a szívem. Mentem érte délután. Kapott egy halom ajándékot. Minden gyerek rajzolt valami kedveset Barnusnak és abból készítettek egy könyvet. Kapott egy olyan pólót, amire a csoport képét tetették rá. Kapott egy ajándékot a legkedvesebb barátjától, a mai napig vele van az ágyban. Ekkor már nem tudtam tartani magam, nekem is sok volt, együtt sírtunk az óvó nénikkel.

Nem is tudom, hogy éltem túl azt a napot. Viszont nagyon jó érzéssel töltött el, hogy nagyszerű gyermekeim vannak, mert mindenhol mindenki szerette őket. Talán jó munkát végzünk Gyuszival?

Már nem vásároltam semmit, ürítettük a hűtőt, fagyasztót. A többit átvittem Gabinak. A lekvárokat, befőtteket, meg mindenféle finomságot, amit bespájzoltam valamikor, hogy legyen otthon. Teljes gőzzel takarítottam, rendben akartam ott hagyni a lakást. Próbáltam mindent kimosni, nem maradhatott semmi piszkosan ott, hiszen ki tudja, mikor tudunk majd jönni Magyarországra.

Gabiékkal rendeztünk egy búcsúvacsorát. Jó volt, rossz volt. Jó volt velük, mint mindig, de rossz volt, mert tudtuk, hogy valószínűleg hosszú ideig ez lesz az utolsó alkalom, amikor együtt lehetünk. Kaptunk ajándékot, de csak Brüsszelben bonthattuk ki. Drága Tamás is megoldotta legutolsó gondunkat is, hogy a 6 bőröndöt, a 6 kézipoggyászt, mivel vigyük ki a repülőtérre, felajánlotta, hogy a kisbusszal kifuvarozza nekünk, így elég lesz a Suzuki, meg sógornőm autója. Helyére került minden, nagyon gyorsan közeledett március 13-a, az utazás napja, már csak három nap!