Esztinek sajnos nem jól telt a szerda délután. Mire hazaértünk a fiukkal, már ágyban volt, belázasodott. Napok óta fájt a feje, de most már nagyon rosszul érezte magát. Gondolom, elkapta Katinkától a vírust, mert estére már mindene fájt, az ízületei, a háta, a hasa, jött a hasmars is. A gondja csak azzal volt, hogy filozófiából csütörtökre volt kiírva a féléves vizsga, amire már sokat tanult. Vita után nem engedtem el, mert milyen lesz az a dolgozat, amit 39 fokos lázzal írnak meg, miközben úgy érzi magát, mintha összeverték volna? A vizsga miatt orvosi igazolásra volt szükségünk, ezért ellátogattunk Varga doktorhoz, mondta igen, ez most egy járvány, csak pár nap. Délutánra már egész jól volt, aztán kikönyörögte, hogy pénteken elmehessen suliba. Remélem nem lesz semmi baj! Mikor kicsi volt, akkor nagyon beteges volt, nagyon féltem őt még most is, amikor lebetegszik, mindig ezek a régi dolgok jutnak eszembe. Persze tudom, hogy változnak, mondta is az orvos, hogy tíz éves kora után már nem lesz olyan beteges, de én nem nagyon tudtam hinni neki akkor. Azért igaza lett, ennek nagyon örülök! Abban meg csak reménykedni tudok, hogy a „kedves” osztálytársai nem gyanúsítják meg azzal, hogy a vizsgát akarta ellógni, mivel ő nem erről híres. Hiszen úgy is meg kell írni később, csak ez ugyan eszükbe jut?
Eszti beteg
07 péntek dec 2007
in