Így hívják a kutyusunkat.

Nagyon jó választás volt őt választani. Szinte hihetetlen, hogy mennyi szeretet, ragaszkodás fér belé. Másfél napig szomorúan nézelődött, nem is nézett ránk, csak bújt hozzám lehorgasztott fejjel. Vasárnap délután kezdett feloldódni. Barnussal egymás mellett feküdtek a szőnyegen, és úgy nézték a tévét, odabújt a gyerekekhez. Mindenki agyonszerette, simogatta, becézgette, hogy ne legyen már annyira szomorú. Aztán persze már elkezdte elhinni, hogy itt van, itt lehet nálunk. De még biztos kell neki jó pár nap, vagy hét, mire megszokja az új helyét, az új gazdikat, az új nyelvet.

A menhelyen vettünk neki egy kosarat, de inkább a cicák és Barnus fekszik benne. Mikor behoztuk első dolga volt, hogy felugrott az ágyra és lefeküdt. Gondolom az előző gazdái megengedték neki. Többnyire inkább ott van ahol én. Ha főzök, akkor a konyhában, ha a ruhákat kiveszem a gépből, akkor a mosóban. Tegnap már az emeletre is föl akart jönni utánam, de azt nem engedtem. Csak maradjon lent a földszinten.

A cicák is lassan megbékélnek vele. Oszi szemtelenkedik vele, de ő nagy bölcsen csak néz rá, aztán ott hagyja. Boci meg van pukkadva, felemelt orral jár-kel a lakásban, de nem érdekli különösebben. Fricicica nagyon félős. Emlékszem, amikor itt voltak apósomék négy napig akkor le sem jött az emeletről, csak ha elmentünk. Bárki jön hozzánk, mindig elbújik és csak órákkal később merészkedik elő. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz most, hogy a kutyus ide került. Természetesen föl költözött az emeletre azonnal. Már gondolkodtam, hogy viszek föl neki enni-inni valót, de aztán meggondoltam magam. Remélhetőleg az éhség nagyúr, és előbb-utóbb csak le fog merészkedni. Éjszakára különben is itt vannak lent mind, de gondolom ő felköltözik a szekrény tetejére és onnan nézi riadtan egész éjszaka a kutyát, reggel ajtónyitáskor meg futás az emeletre. Azért tegnap muszáj volt neki lemerészkedni, Eszti megunta, hogy beköltözött hozzá, vagy az ágyán vagy az ágya alatt aludt. Kizárta, bezártuk az összes emeleti ajtót, így szép lassan lebotorkált. Szegény nagyon fél, de majd csak megszokja ő is Tassot. Kértem Oszit, hogy mondja el Fricinek, nem bánt a kutyus.

Tasso tegnap a komód alatt meglátott egy teniszlabdát. Látom, hasal, nagyon nyúlkál befelé, nyüszög. Benéztem és láttam, hogy mit szeretne. Igen muris látvány lehettünk, ahogy ott hasaltunk egymással szemben és próbáltuk elérni a labdát, de azért sikerült. Bekapta és el is szaladt vele azonnal. Így már van két játéka. Mindig berakja a helyére, a párnája alá el is dugja őket, nehogy valaki megtalálja, meglássa, játsszon vele.

Örülök, hogy Barnus nem fél tőle, de hát olyan, mint egy nagy plüssmaci. Régebbi olvasóink talán emlékeznek, hogy volt már egy próbálkozásunk egy másik kutyával. Azt egy másik menhelyről hoztuk ki, egy Labrador keverék kutyus volt. Szép kutyus volt, de Barnust (aki akkor még csak 6 éves volt) többször is lebirkózta az udvaron, egyszer meg is harapta a fülét. Ekkor Gyuszi nagyon mérges lett rá és visszavitte a menhelyre. Haragudtak érte nagyon, mi is sajnáltuk a kutyát, de féltettük a gyerekeket. Nem kellett minden áron kutya. De ebbe a másik menhelybe olyan bizalmam volt, úgy látszik nem is hiába. Tasso jó kutya, kedves, szeretetre méltó, nagyon tud szeretni. Látszik, hogy gyerekek mellett volt eddig is. Nem is tudom, mit élhetett át az a család, akik ezt a kutyát kényszerűségből bevitték a menhelyre. Biztos nagyon hiányzik nekik.

Most már befejezem Tassorol az áradozást! Jó, hogy itt van! Azt gondolom, hogy amíg nincs az embernek kutyája addig nem is tudja mit vesztett!