Emlékszem, Magyarországon voltak (valószínûleg mést most is vannak) hivatásos kéregetõk. A nagyobb útkeresztezõdésekben, és forgalmas helyeken jönnek oda, és hajléktalanokról szóló újságot árulnak, vagy csak egyszerûen kéregetnek. Valamiféle igazolványuk is van, még sosem néztem meg közelebbrõl. Régen koldusoknak hívták õket, a nincsteleneket akik napról napra élnek mások könyörületébõl. Nem ítélem el õket, sokan rajtuk kívül álló okok miatt lettek azokká amik.

Brüsszelben is vannak koldusok, bár nem túl sokan. Azt mondják, néhány éve kitiltották õket, mert nagyon sok volt a kéregetõ. Azért lehet látni csadoros nõket a járdán ülni, nem egyszer gyerekükkel a karukban, papírpoharat tartva a járókelõk elé. Látni szakadt férfiakat is, akik csomagjukon gubbasztva táblát tartanak maguk elõtt felirattal, ami talán megindítja a járókelõk szívét.

Kedvenceim a metrózenészek. Felszállnak a metróra, elõkapják a tangóharmonikát, és két megálló között eljátszanak egy francia sanzont. Aztán végigmennek a kocsin, hátha csurran-cseppen valami. Õk nem feltétlenül hajléktalanok, sõt! A múltkor két fiatal férfi kezdett el játszani klarinéton. Aláfestésnek egy hordozható magnón karaoke zenét kapcsoltak be, õk pedig szólóztak. Én csak hallgatom a zenét, nem értek hozzá, de számomra nagyon profinak tûntek, nagyon kidolgozott volt az együttzenélés.

Idõnként én is adok nekik egy kis aprót, nem vág földhöz az a pár euró. Viszont nem mindenkinek ad az ember, mert akkor az összes pénzét szétoszthatná. Az utcán ücsörgõkkel nincs gond, továbbmész, de ha odajönnek hozzád kéregetni, akkor el kell küldeni õket. Egy jó – bár lehet, hogy kicsit szemtelen – módszer, ha eljátssza az ember, hogy nem érti õket. Elkezdel magyarul beszélni, széttárod a kezedet, õ pedig odébbál, nem tud mit kezdeni egy értetlen külföldivel. Viszont ez a módszer sem jön be minden esetben, nemrégiben érdekes tapasztalatom volt. Vásároltunk egy nagy szupermarketban, és már pakolásztunk be az autóba, amikor odajött egy férfi pénzt kérni. Tudjátok, az az eset, amikor a bevásárlókocsiban lévõ egy-két euróra hajtanak, amirõl az ember hajlamos lemondani, és hagyni, hadd vigye vissza az ürge a kocsit. Nem voltam a legadakozóbb kedvemben, és megpróbáltam lerázni magyar dumával: “Elnézést, nem értem, ne haragudjon stb…” Az illetõ egy pillanatra zavarba jött, aztán magyarul kezdett beszélni. Elnézést kért, hogy zavar, kellemetlen ez a számára, de itt van Belgiumban állás nélkül, és nagyon kellene a pénz kajára. Én is meglepõdtem, de aztán eébeszélgettünk, amíg befejeztük a pakolászást. Kiderült, hogy két éve jött el Magyarországról, megjárta már Spanyolországot is munka reményében, most itt próbálkozik. Egy kemény sors körvonalazódott néhány perc alatt. Persze odaadtam neki a bevásárlókocsit.