Címkék
Az élet itt sem fenékig tejfel, néhány kellemetlen élmény éri az embert errefelé is. Például itt is vannak tolvajok. A múltkor szemtanúja voltam egy lopásnak, erről született az alábbi szösszenet. Azt a keveset amit a franciául zajló párbeszédekből megértettem, kreatívan kiegészítettem (hja, az írói szabadság).
Tolvajtempó
A tempó először lassú, amíg a tolvaj figyel és keresi következő áldozatát. Ki lesz alkalmas arra, hogy megfosszák értékétől? A középkorú hölgy a bevásárlószatyorral, aki valószínűleg a zöldség és a tejtermékek között tartja pénztárcáját? Barátnőjével beszélget, észrevennék az akciót. Vagy a fiatal lány, aki kerekes bőröndjét húzza, hátizsákja a vállán, kicsit szétszórtnak tűnik. Pénze valószínűleg a hátizsák oldalzsebében van, kis szerencsével meg lehet szerezni. De nem! Az idős férfi a kézitáskával ideális célpont.
Fehér ing, rövid krémszínű dzseki, világos nadrág, fekete cipő. Rövid, ősz haja tovább kerekíti gömbölyű fejét, aranyszínű szemüvegkerete intellektüel kinézetet kölcsömözne neki, de ezt ellensúlyozza keskeny, összeszorított, lefelé görbülő szája, ami “hagyjatok békén, megvan a magam baja” érzést kelt az emberben. Kora miatt lassabban reagál már a dolgokra, néha keze is remeg kissé. Táskáját mellére szorítja, így van a leginkább szem előtt, főleg a zsúfolt buszon.
A háromtagú tolvajbanda szerint viszont könnyű eset az öreg, és ezt be is bizonyítják.
A tempó kezd gyorsulni. Megérkezik a helyijárat, zsúfolt mint mindig, és itt is legalább húsz ember akar felszállni. A triumvirátus becserkészi az áldozatot. Egyikük az öreg előtt lép fel a buszra, a másik szinte egy időben vele. A harmadik követi, és úgy helyezkedik, hogy senki se férkőzhessen közéjük. A bácsi felszáll, megtorpan, nem tud tovább menni az előtte álló emberektől.
A tempó felpörög. A harmadik férfi még nem szállt fel a buszra, most lehajol, és az öreg cipőjét és nadrágja szárát kezdi ütögetni, mintha lenne valami rajta, amitől gyorsan meg kell szabadulni. Az idős férfi lenéz, hogy mi történik, szinte mindenki figyelmét eltereli a manőver, ez is a célja. Ezt a pillanatot használja ki a második férfi, akit bizonyos mértékig az első takar az emberek elől. Benyúl a táskába, kiemel valami tárcafélét, és már ugrik is le a buszról.
A tempó tovább pörög, de most másfajta feszültség mozgatja: menekülni kell a szajréval. A bűntettet elkövették, nincs visszaút, pillanatokon belül rájönnek az utasok, hogy mi történt. Rohanni kell a zsákmánnyal, egérutat nyerni. A három férfi a közeli vasútállomás felé fut. Először a buszsofőr kapcsol.
– Uram, ellenőrizze a táskáját! Ellenőrizze a táskáját! Nem lopták el a tárcáját?
A bácsi először fel sem fogja, hogy neki szóltak, a futó férfiak után néz csodálkozva, hogy ezeket meg mi lelte. Aztán leesik neki a tantusz, de a tolvajok már befordultak a sarkon. Táskájába nyúl, matat egy kicsit.
– Az irattárcám! Ellopták a tárcámat!
– Volt benne pénz?
– Pénz nem, csak az összes igazolványom. Utánuk megyek – mondja, és már le is szállt a buszról.
Az utasok néma döbbenettel fogadják az eseményeket, akik hátul ülnek észre sem vettek semmit, csak előre tekintgetnek, hogy mikor indul már a busz. A sofőr néhány szóval megtárgyalja a dolgot néhány elől ácsorgó utassal.
– Minden nap történik egy ilyen – szól középről egy hölgy. – Szemét banda!
Az öreg hamar feladja, milyen esélye lehet három fürge fiatallal szemben? Még ha utol is éri őket, a tárcát nem tudja visszavenni tőlük. Visszamegy a autóbuszhoz és felszáll. Néhány együttérző szó kíséretében megkapaszkodik, szája még keskenyebbre húzódik, és az úton azon töpreng, mi legyen most.
A tempó lelassul, ismét nyugodt. Mivel pénzt nem találtak, a csalódott tolvajok újabb áldozat után néznek. Egy gazdátlan irattárca hever a szemetes mélyén.