Csütörtök este mentem a vonathoz, ami mellesleg a föld alatt megy át a város közepén. A Schuman téren a pénteki bulira készültek, tudjátok, amit öltönyös körökben csúcstalálkozónak hívnak.  A tér teljesen le volt zárva szögesdrót akadályokkal, olyan X alakúakkal, amelyek ide-oda tehetőek. Csak szűk átjárók voltak hagyva a betorkolló utcáknál, ahol rendőrök őrködtek éberen, nehogy illetéktelenek jussanak be. Narancssárga, fényvisszaverő mellényükben kicsit olyanok voltak mint a kukások, de ezt nem jegyeztem meg nekik, mert szerettem volna átmenni. Nem mintha bármi dolgom lett volna a Schumanon, de arra sokkal rövidebb az út, és hát kellemesebb elérni a vonatot, mint egy órát szobrozni a pályaudvaron.

Négyen-öten feszítettek az átjárónál, ketten felém mozdultak, ahogy közeledtem. Eljátszottam a gondolattal, hogy mit szólnának, ha néhány gyors ütéssel és rúgással a földre küldeném őket, és áttörném a kordont. Túl sok filmet nézek. Életemben nem verekedtem (na jó, gyerekkoromban, de az nem számít), a harcművészetet is csak a képernyőről ismerem. Na meg nem is én vagyok a nulla nulla hetes, a küldetésem csak annyi, hogy időben otthon legyek. Ezért inkább felmutattam a Bizottság belépőkártyáját.

Rögtön kiderül, hogy nem vagyok illetéktelen, a nagy betűs Bizottságnál dolgozom, fontos ember vagyok, tagja a gépezetnek, amelyik mozgatja … izé … szolgálja az Uniót. Egy “cava monsieur”, egy biccentés, és már át is voltam engedve.

A Schuman tele volt TV társaságok közvetítő kocsijaival. Tetejükön hatalmas antennák, oldalukon a csatorna neve, javarészt ismerem őket. A műszakiak teszteltek, állítgattak, előkészítettek mindent másnapra. Az emelvényen, reflektorok fényében riporterek készítették az esti híradás anyagát. Majd megnézetem a családdal a híradót, és elmutogatom, hogy ott jöttem hazafelé, ott jobbra vágtam át. Biztosan izgi lesz.

Kifelé menet a másik kordonnál biciklista akadt fenn. Értetlenkedik, mutogat, hogy neki oda be kell mennie, de a rendőr hajthatatlan. Nem vártam meg, hogy előkerül-e a belépőkártyája.

Az aluljáróban ki dobtam volna a süti papírját, amit majszoltam  (mármint a sütit majszoltam), de kezem megállt félúton: a kukát lezárták egy fedéllel. Rajta felirat négy nyelven, hogy a szemeteseket az én biztonságom érdekében zárták le, köszönik a megértésemet, és hogy így is vigyázok a tisztaságra. Hiába no, a biztonság mindenekelőtt.