Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , ,

Szombaton volt a napja, hogy mi tízen képesek voltunk eltölteni egy napot közösen, a te tiszteletedre június 21-e óta, mióta a lelkünkben vagy jelen, de ott minden pillanatban. Voltunk a temetőben, vittünk virágot. Esztike és én vittünk ajándékot. De hisz láttál minket és láttál mindent, ugye?

A szívünk egy darabkáját most is otthagytuk. 💔Sírdogáltunk és vigasztaltuk egymást.😢💔💗 Hálás vagyok az erőért, az óriási szeretetért, ami összetart minket. 💗 Hiszem, hogy ez átsegít majd minket a nehéz napokon. Amikből még van bőven, de igyekszünk, nagyon igyekszünk letörölni egymás könnyeit. Nemrég olvastam egy idézetet, neked tetszene nagyon:

“Kritikus pillanatokban szinte ösztönös mozdulattal átöleljük egymást. A fizikai érintés ilyenkor minden szónál jobban kifejezi a szeretetet. Válságos helyzetekben semmire sincs olyan nagy szükségünk, mint mások szeretetére. Az eseményeket nem mindig tudjuk megváltoztatni, de a szeretet segít a túlélésben.”
Gary Chapman

Elmentünk a tengerpartra, egy hamburgerezőben töltöttük a délután a babákkal. Jó volt együtt, nagyon jó. Képzeld nagyon szereti a két kicsi egymást. Astridka már elkezdett anyáskodni Ábelcivel, ő meg a nagy férfi bölcsességével hagyja. 👧🏻👦🏻  Jó lett volna még sétálni a tengerparton, de nagyon hideg szél fujt. Igy csak pár pillanatig álltunk ott és néztük a végtelent, rád gondoltunk. 💗 Eszembe jutott ujra, hogy mennyire szeretted a névnapodat. Valahogy az emberek nem szeretik a saját nevüket. De te imádtad, a szépségét megélted. Te voltál a megtestesült Katinka. A mi drága Katinkánk. 💗

Most aki olvasod ezeket a sorokat kapsz egy ajándékot, cserébe azt kérem, hogy írd le nekem mit találtál.

Kérlek töltsd le azt a QR-kódot amilyen készüléken olvasod ezeket a sorokat, ne aggódj, nem spam és nem vírus.
csillag1

Nyisd meg, az oldalon fent találsz egy nagyítót. Arra kattints rá és írd be ezt a kódot:
CX48611US

Jelenleg felhős a Föld, alul ha a horizont-ra kattintotok kitisztul az égbolt. Mit találtál a Hold-tól nem messze?