Itt, ezen a ponton besokalltam, mi jöhet még? 😔😤😓 

Bár ezer darabokra voltunk esve, de éltük az életünket, még ha zaklatott is volt. Reggel-este etetés, séta. Charlie egyre csúnyábban ment, nehezen emelte a tappancsait. A mi állatorvosunk azt mondta szerinte semmi gond, de ekkor már Gyuszi is ugy gondolta, hogy nem csak az anyai aggódásom van a hátterében ennek, hanem tényleg baj lehet.

Szeretjük az állatorvosunkat, nagyon lelkiismeretes, szereti itt ezt a szőrmók bandát, szépen ellátja őket. De ez nem az ő szakterülete, nekem ortopéd orvosra volt szükségem. Van itt egy jó kis facebook csoport a városkában, ott kértem tanácsot, segítséget, ajánljanak egy jó szakembert. Nagyon kedvesek voltak, több válasz is érkezett, egyértelműen egy orvos kapta meg a legtöbb bizalmat. Időpontot kértünk és kaptunk is erre a napra.

Megvizsgálta Charlie-t, láttam nem tetszik amit érez a könyökhajlatoknál. Utálom ha igazam van. 😓 Nagyon figyelt a kutyára, észre vette, hogy Charlie minden rezdülésünkre reagál, kézjelre szót fogad. Próbáltunk nyugodtak lenni, ezt megbeszéltük, igy ő is nyugodt maradt valamelyest, a doki is nagyon kedves volt vele. Mondta az orvos, hogy felvételekre van szükség, amihez elszokták altatni a kutyákat, de ő ugy látja nagyon hallgat ránk a kutya, próbáljuk meg, hátha nem mozdul be, mert akkor megúsznánk az altatást. Próbáljuk, én mindig féltettem őket az altatástól. Meg hát csak egy 10 éves golden retrieverről beszélünk. 

A mi drága kutyuskánk csodálatosan viselkedett. Egyetlen képet nem kellett megismételni. Amit meg láttunk… 😓😱😰 Míg Katinka állapota nem igényelte, hogy otthon maradjak vele, addig dolgoztam egy rendelő intézetben. Egészségügyi iskolába jártam egy évet, és közben dolgoztam a röntgen osztályon. Igy most tudtam jól, hogy mit látok. A doki csodálkozva nézett rám, amikor egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Elmagyarázta mi az amit látunk. Amit egyetlen olyan gazdi sem akarna látni, aki nagyon szereti a kutyáját. Akinek olyan szerencsében van része, hogy olyan kutyusa lehet, mint Charlie. 

Mi 10 éve még nem is tudtunk a szaporításról. Nem forogtunk olyan körökben, nem olvastunk, nem hallottunk róla. Tassoka és Sam mentett kutya volt. Ma már mindent tudunk. Akkor mi egy szaporítós kutyát vettünk. Ez Charlie. Aki hozta a szaporitós kutyák minden baját ami a nagy könyvben le van írva. Gyenge a gyomra, bár ez valamelyest javult idősebb korára. Volt már rákos 8 évesen, műteni kellett. A pajzsmirigyére gyógyszert kell szednie. A veséjéről a műtét alkalmával derült ki, hogy nem a legjobbak, kímélő, senior tápot kell ennie. Ezek miatt 6 havonta vérvételre kell menni, mert figyelni kell, hogy a gyógyszerei jól legyenek beállítva. Most meg ez a diagnózis. Gyakorlatilag mind a négy lábán a könyökhajlatok el vannak meszesedve. De olyan mértékben, hogy az orvos szerint már igy született. Persze egy goldi játékossága, futkosása, a focik, a labda, frizbi imádata sem segített ezen. 

Egy újabb gyógyszer jött. Azt mondta ez a betegség az életét nem fogja megrövidíteni, de muszáj nekünk lelassítani őt. Ugy állította be a gyógyszert, hogy ne vegyen el minden fájdalmat, mert akkor megint elkezd futni és rosszabb lesz az állapota. Újabb olyan gyógyszer ami miatt majd vérvételre, ellenőrzésre kell járni, de ezt sok-sok évig szedheti, nem lesz baj.  

Hazamentünk és lelassultunk. Először nem értette. Játszottunk vele ugyan ugy, de módjával. A labda már csak 2-3 méterre repült és 3-4 alkalomnál többször nem dobtuk el. A séták is rövidültek, ami nem is okozott gondot, eddig csak Sam bandukolt hazafelé, látszott, hogy fárad, most már Charlie is nehezebben szedte a lábait. 

Drága Mónika barátnőm ekkor kérdezte meg, hogy hogy a fenébe bírod még ezt? Nem tudom… csak azt, hogy mindenkinek segiteni kell… Charlie, a kutyák és a cicák a családunk tagjai. Nem ők akartak idejönni, mi hoztuk a családba őket. Tudtuk, hogy megöregednek és lehetnek gondok, ahogy annakidején Taszikával is voltak. Persze nem ilyenekre számít az ember mikor kiskutyája lesz, de ez mint látjuk nem kívánság műsor. Sok örömöt szereznek nekünk, sokat tanulunk tőlük az évek folyamán. Most nekünk kell támogatni és továbbra is szeretni őket.

Kimentünk a rendelőből, Gyuszi beemelte Charlie-t a kocsiba. Simogatta  a buksiját, majd megszólalt:
-Tudom, hogy minden azért van, mert szaporitós kutya. De ezt a 10 évet amit együtt töltöttünk semmire nem cserélném el. ❤
                           

Aki ismeri az én férjemet az tudja, hogy tőle ezek óriási szavak, hiszen élete első kutyája Charlie. 

Reméljük a kis falkánk még sok évig velünk marad, mi mindent megteszünk értük. Ha eljön az idő, hogy elkell engedni a mancsukat, akkor utána még szeretnénk egy kis goldit. Már azt is tudjuk Magyarországon melyik tenyésztőtől. Reményeink szerint még belefér az életünkbe egy kiskutya felnevelése, tartása.

De az már egy másik történet lesz, egyszer, sokára, valamikor.