A babavárás időszakának a legszebbnek kellene lennie minden kismama életében, főleg ha ugy várják azt a kisbabát, ahogy Esztikém és Axel. Sajnos ezt az időszakot árnyékolta be a családban történtek. Ami még nagyon fájt a szívemnek, hogy ők messzebb laknak tőlünk, nem tudtam csak ugy átszaladni ha szüksége lett volna rám. 💔 Pedig lett volna. 😰 Nagyon szereti Katinkát, tele volt aggódással, félelemmel. Nagyon hálás vagyok azért, amiért Axel mindig ott volt neki és támogatta őt, amikor csak kellett. Természetesen sokat beszélgettünk telefonon, de tudjátok jól, hogy az nem ugyan az. 😓 Aggódtam érte, a kisbabáért, nehogy baj legyen a sok feszültség miatt az életében. De az orvos megnyugtatta, a baba jól van, nem lesz vele semmi baj, magára gondoljon, magát nyugtatgassa, hiszen hamarosan nagy változás lesz az életében. ❤

Már hetekkel előtte megbeszéltük ezt az időpontot, megyünk és kifestjük a kicsi házikójuk nappaliját, hálószobáját, hogy tiszta legyen mire megérkezik a pici lány. Most meg szó szerint menekültünk hozzájuk az előző napi diagnózis után. Az aranyos felhívott reggel, hogy megérti ha nem akarunk menni, semmi baj. De én annál jobban akartam menni, kellett az ölelése, a józan beszélgetés.

El is indultunk korán, hogy több időnk legyen. Egész úton igazán jól tartottam magam, azt gondoltam nem lesz baj, erős leszek. Erre mikor bekanyarodtunk a kis falujukba elkezdtek potyogni a könnyeim. 😓 Most mi lesz? Mit mondok neki? 😓😰😓💔 Persze próbáltam letörölni a könnyeimet, sikertelenül. Igy aztán egy közös sírdogálással kezdtük a napot. De nem tartott sokáig, erősek vagyunk, csak néha elgyengülünk, főleg ha általunk szeretett emberről van szó. De egymást támogatva, egymás könnyeit letörölve csak összeszedtük magunkat. Jó volt az ölelés, Astrid is beköszönt a pocijából, hogy hahó ne aggódjatok nem lesz baj. Ha meg egy kisbaba mondja akkor tuti nem lesz! ❤

Késő délelőtt elmentünk a Toyota szalonba is, ahonnan erre a napra kaptunk meghívót még hetekkel ezelőtt egy extra, hiper-szuper ajánlatra. Gondoltuk megnézzük, az autó lassan betölti a vásárláskor rögzített életkorát, le kell cserélni. Az ajánlat mégsem volt olyan jó ajánlat, igy rohantunk vissza hozzájuk végre festeni. 

Ráértünk, igy estig sokkal többet megcsináltunk, mint amit ők reméltek. A fiuk festettek, mi mentünk festéket venni.

Közben jót beszélgettünk Katinkáról, hogy nekünk egyetlen dolgunk van támogatni a döntésüket, a babákról, a jövőről, gyermeknevelésről. Szinte minden percére emlékszem annyira jó volt! ❤ Estére bár fáradtan, de mindenki elégedettebben, kicsit megnyugodva mehetett aludni. 

Az, hogy mi lesz még nem tudtuk, senki nem tudta. Katinka és Vincent, bár ugy volt ők is jönnek, felmentést kértek, joggal. Óriási megrázkódtatás volt az előző délután, együtt akartak lenni. A jövő soha nem volt még ilyen bizonytalan és ennek könnyítésében bár nagyon szerettünk volna, nem tudtunk tenni semmit. És azt hiszem, hogy ez volt a legszörnyűbb. Egy olyan útra kellett lépniük ami totál ismeretlen és rémisztő volt. Mi meg mögöttük álltunk és csak vártuk miben tudjuk őket támogatni, ha dőlnek feltámogatni, hogy menni kell tovább. Akkor, azon a hétvégén azt akarták a nevesincs kórház említésre sem méltó orvosai, hogy két életről döntsenek… soha ne akarja senki tudni milyen elmondhatatlanul nehéz és szörnyű dolog ez…  

Én csak egyet kértem, másodvélemény… és már akkor, azon a hétvégén beindult az összefogás két életért. Fantasztikus, felemelő, reménykeltő lesz, majd olvashatjátok a következő bejegyzésben. És ne felejtsétek, mindketten itt vannak! ❤👨‍👩‍👦