Címkék

, , , , , , ,

… de higgyétek el nem baj. Kevés időt tud az ember agyalni. Sokszor már ez is jótékony hatással van az emberre. 

Mára világossá vált, hogy kb. 3 hetente lesz igy hétfőnként időm irni, akár több bejegyzést is. Ezeket a napokat erre fogom szánni. Fontos a visszaemlékezés, hogy le legyen minden írva, bár egy-egy dátum, egy-egy hír, történés beleégett a lelkembe. Mint annakidején mikor megtudtam Katinka diagnózisát, hogy cistas fibrosis-os. 32 éve volt, az sem tegnap. Egy szép napsütéses téli nap volt, csütörtök, december 3. 2023-ban sok dátum égett már bele a lelkembe. Végtelen szomorúak😓 és lelket simogatóak is❤. Mint például az unokák születése👧🏻👦🏻. No de ezek már másik történetek. 

Mivel kaptam pár üzenetet, hogy ugye minden rendben amiért eltűntem megint (nagyon hálás vagyok az érdeklődésért), igy most  leirom, hogy mikor fogok irni leginkább.

Akik kértek hirlevelet a blogtól ők kapnak automatikusan értesítést a bejegyzésekről, ezt különben az oldalon megtaláljátok, annyi a dolgotok, hogy megkeresitek a követés gombot itt jobbra lejjebb, rákattintotok és már kész is.

Van a blognak saját facebook oldala is, ugyan ez a neve, ha beírjátok a keresőbe megfogjátok találni. Onnan gondolom mindig kaphattok értesítést az uj bejegyzésekről. A barátaimnak akik követnek a facebook-on mondom, hogy ők csak egy-egy értesítést kapnak, mert az algoritmus nem fogja megmutatni nekik ha pl. 3 bejegyzést írok majd hétfőnként, legfeljebb egyet. Vagy frissítitek a profilomat vagy ti is elkezditek követni a blog oldalát vagy kértek értesítést közvetlenül a blogtól. 

Akkor kezdjük el …