Sokat gondolkodtam, hogy milyenek legyenek a március óta eltelt időszak bejegyzései és amik a jelenről szólnak. Azt találtam ki, hogy a tavaszi, régen történtek címei dátumok lesznek. Ezek időrendben, nem össze-vissza.  A friss, jelen időt megörökítő bejegyzések pedig címmel ahogy eddig is. Aztán egyszer majd összeérnek. 

Ha bárkinek van más használható ötlete akkor azt szívesen veszem. 👩🏻

Bevallom őszintén, hogy azon is elgondolkodtam, hogy átteszem privátba a blogot. Akkor is lehetne olvasni azoknak akik nálam vagy Gyuszinál jelentkeznek és kapnának ehhez egy kódot. Eszemben sincs azt gondolni, hogy az a százakárhány ember akik valamikor rákattintottak a követés gombra ők most is olvassák sorainkat. Lehet, hogy csak páran, akkor meg minek legyen nyilvános? Viszont igy sok embert kizárnánk, akár a betegségekkel kapcsolatban ránk keresőket is.

Igazából Gyuszi mindig mondja, hogy igazítsam ki a bejegyzéseket, adjak a blognak egy keretet és legyen belőle egy könyv. Én meg mindig mondogattam neki, hogy ugyan kit érdekelne a mi életünk? Persze igen, tudom, itt van a cistas fibrosis, külföldre költözés, igaz az is már 18 éve volt, mikor elmegy az ember esze, ja nem is biztos. No de négy gyerekkel? Négy gyerekkel, akik közül kettőnek nagyon komoly betegsége van. Azért 38 évesen nem is olyan egyszerű uj életet kezdeni egy totál idegen országban, amiről kb. csak annyit tudsz, hogy hol van a térképen. Sem ismerős, még ismerős ismerőse sem. 18 éve is volt már internet ami azért nem ugy száguldozott mint most, információ sem volt fönn annyi mint most, hogy még be sem fejezem a mondatot amire rászeretnék keresni, már ontja is találatokat. Aztán jöttek a sulik, egyetemek, szerelmek, házasságok… cöliákia … hátizsáknyi allergia … uj gyógyszerek, amikről akkor azt gondoltuk, hogy hát ezért költöztünk, ezért hagytunk mindent hátra, hogy a gyermekeinknek hosszabb életet biztosíthassunk. Katinka önfeláldozó részvétele az uj gyógyszerek kifejlesztésében, tesztelésében. Majd a nyugalom időszaka … jönnek a babák, boldogság, a lányok 3 hónap különbséggel fognak nyáron szülni… És aztán … beköszöntött a rémség időszaka… olyan amitől mindenki retteg a világon. Most milyen időszak van? A remény és a hit időszaka…

De ezekre vajon kíváncsiak-e az emberek? Egyáltalán nem baj ha nem, de akkor meg minek legyen a blog nyilvános?

Hónapok óta be sem kapcsoltam a blogot. Hónapokig csak azért kapcsoltam be a gépet, hogy keressek, kutassak, olvassak, tanuljak. Törlődött minden más az életemből. A blog meg … egyáltalán nem is érdekelt. Néha eszembe jutott pl. amikor Esztikém kislánya megszületett, hogy ez egy olyan csodálatos dolog, megkellene irni. A boldogság nem, de az írás készsége gyorsan elhagyott, rohantam tovább. Viszont tegnapelőtt mikor leültem azt a bizonyos bejegyzést megírni akkor rápillantottam az admin felületre. Csodálkoztam is rendesen, mert csak az elmúlt egy hét látogatottságát mutatta, naponta 30-50 ember mindig itt olvasgatott. Bevallom jól esett, amikor idegen emberek akik a blogot olvasták már régebb óta, írtak vagy nekem vagy a blog címére, hogy mi van velünk. Többen aggodalmukat fejezték ki a nagy csönd miatt.  Tehát vannak kedves emberek akik számon tartanak minket, még ha nem is ismerjük személyesen egymást a nem kedves barátokkal és családtagokkal szemben.

És pont ezek miatt az emberek miatt gondolkodom, hogy mi legyen?