A cím nem tévedés, nem félreírás, valóban arról szeretnék írni, hogy cicák fészkelték be magukat a lakásunkba. Kedvesem már megírta, hogyan kerültek hozzánk. Azonban akkor még nem sejtettük, mennyire befészkelik magukat.
Ahhoz már hozzá vagyunk szokva, hogy madárfészek van itt is, ott is. A húsz japán sirályka egy fészekben alszik, egymás hegyén hátán, csak a rengeteg kis fej látszik este. Odakint, a szomszéd sövényét csak madár-lakóparknak hívjuk, rengetegen laknak ott, nyáron csak úgy zeng a csicsergéstől. Az udvar másik oldalára, a mi sövényünkbe is fészket raktak, óvatosnak kell lennem a legközelebbi nyírásnál.
Na de cicafészek?
Az úgy kezdődött, hogy Kókusz – akit becézünk még Krókusznak, Krisztosznak és Krisztofórónak – nagyon fázós. Rendszeresen rimánkodik nyávogva, hogy vegyük ölbe, ahol aztán kényelmesen elhelyezkedik és melegszik.
Amikor épp nem érünk rá az ilyesmire, akkor a konyhapultra fekszik a radiátor mellé. Namost, a konyhapult nem valami puha, sőt határozottan kemény, legalábbis Kedvesem szerint. Ezért került rá egy cicafekhely. Nehogy már feltörje a fa a cica derekát!
Csakhogy Krisztosz még mindig fázott. Ezért került oda egy kis pléd, galacsinba tekerve, hogy körbeölelje a fekhelyet. Krisztosz belekucorog, egyik oldalról a radiátor fűti, másik oldalról a pléd tartja melegen, és úgy húzza a lóbőrt, hogy néha még én is megirigylem.

Persze Marybellnek is megvan a magához való esze, bemászik Krisztosz mellé. Szerencsére ezek ketten imádják egymást, összebújnak, egymásba tekerednek, és kezdődhet a következő alvás-műszak.
A cicafészeknek nem kell fán lennie. Bár a cicák szeretnek magasról lenézni az emberre, alacsonyabban is elhelyezhetjük a fészket. Véletlenül se készítsük gallyakból, a cicák nem madarak! Legyen pihe-puha, és tartsa a meleget! A cicák a madarakkal ellentétben nem építik meg a saját fészküket, arra ott vannak az emberek, akiknek kutya cica kötelességük hogy így is gondoskodjanak eme nemes állatokról. Ha több cicánk van, akkor mindenképpen megfelelő méretűre készítsük!
A megfelelően épített, puha és meleg fészket lelkes dorombolással hálálják meg.
