Címkék

, , , , , , ,

1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította.

Az UNESCO az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 2. cikkben kimondja:
„Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.”

Ma reggel ez jött velem szembe a facebook-on, az anyanyelv nemzetközi napja van! Aztán eszembe jutott a mi kis családunk, hogy mennyire is fontos az anyanyelvünk nekünk, akik magyarnak születtünk de már bizony lassan 14 éve egy másik országban élünk, dolgozunk, iskolába járunk, próbálunk beilleszkedni. Szerencsére többnyire sikerül. 🙂 

Mikor 14 éve kijöttünk akkor sok mindenben másképp gondolkodtunk mint most, kivételt talán a magyar nyelv élvezett. Megbeszéltük, hogy bár mindenkit érnek mindenféle nyelvi hatások napközben, de itthon magyarul fogunk beszélni. És ez a mai napig igy is van. 

Sokszor figyelgetem a gyerekeket mikor beszélgetünk. Még mindig nagyon szépen beszélnek. Sajnos a szókincsük nagyon megkopott már, de nem törik a magyart, ha valami nem jut eszükbe akkor nemes egyszerűséggel más nyelvre váltanak, leginkább angolra. Vagy flamandra vagy franciára. Hogy milyen a nyelvi sorrend a családban? Azt gondolom, hogy sajnos nem a magyar az első, hanem az angol, aztán jön a magyar, majd a flamand és a francia. 

Hogy miért az angol? Mert mindenki tanult angolul a családban. Közben kiegészültünk hála Istennek pár emberrel, először Axel-lel, Esztikénk férjével, majd Vincent-tel Katinka párjával és utóbb Martinával, Dávid barátnőjével. Ez a teljes létszám már másfél éve. 🙂 Axel és Vincent flamand, de tökéletesen beszélnek angolul és franciául is. Martinával a közös nyelv az angol, mivel ő finn. Igy aztán kizárásos alapon maradt az angol. És persze a gyerekek otthonaikban a párjukkal hol igy, hol úgy beszélgetnek, de ha hazajönnek mindig váltanak magyarra. A fiúk már tanulnak magyarul, Axel sok dolgot megért, beszél, Vincent is igyekszik. 🙂 De ez már így marad. 🙂 Magyarul a szülői házban fognak csak beszélni vagy ha olyan közegben vannak ahol több a magyar. 

Büszke vagyok rájuk, mert tényleg szépen beszélnek, még egy-egy szleng is becsúszik, de jópofák amikor egy kifejezést nem jól használnak és Gyuszival akaratlanul is felnevetünk. Persze olyankor ők is érzik, kérdezik is ez most nem volt jó? 🙂 

Mindig mondtam, bár pici a mi országunk és nem egy világnyelv a magyar, de soha nem tudhatja az ember az életében, hogy mit hoz a jövő, mikor kell elővennie az anyanyelvét. Igazából nem is tudom el lehet-e felejteni? Barnabásnál el tudom képzelni esetleg, neki nagyon nehézkes a magyarja, 5 éves volt mikor kiköltöztünk,  szegényes a szókincse, sokszor nem jól ragozza a szavakat vagy nem jó kifejezést használ egy-egy tevékenységre. De igyekszik, tényleg. Aztán meg ha végképp nem megy akkor még mindig tanítom a gyereket beszélni, mert mondom akkor mondjad angolul és utána meg tudjuk beszélni, hogy mit is szeretett volna. 🙂 

Hát így állunk mi. 🙂 Kis pici, magyar családi közösségünk. 🙂 Magyarok vagyunk, magyar az anyanyelvünk, magyarul beszélünk. 🙂 

Ma visszagondolva a gyermekkorukra, a sok mesére, beszédre, a történetekre, az elbeszélésekre, a mondókákra, versekre, dalokra és énekekre segitettek nekem, hogy amennyire lehet még mindig szépen, ízesen beszéljenek. Remélem ez meg fog maradni mindig, érezni fogják ennek a szép nyelvnek az értékét. ❤