Címkék

, , , , , , , , ,

Jön a karácsony, mondtam mindenkinek illatosnak és szépnek kell lennie, plusz mivel egyesek előszeretettel hemperegnek mindenben így aztán a bundában van portól kezdve minden, no annak meg főleg. A  kihullott szőr mennyiségéről már nem is beszélve, amivel Artuval birkózunk meg nap mint nap. A kutyakozmetikushoz ilyenkor időpontot kérni lehetetlenség, oda több hónapra előre kell kérni, és hát három kutyánál már szép pénz lenne.

Nyílt egy kutyamosó Overijse elején, az autópálya lejárójától nem messze, DoggieDouche néven. Már nézegettem egy ideje, de most összekaptam a gazdikat, a kutyikat és mondtam, hogy megyünk! 🙂 Barnust itthon hagytuk, hogy fürdesse meg a csöppet addig míg mi a nagyokat elintézzük. 

Hagyom, hogy a képek meséljenek helyettem 🙂 

Kaptak a fiuk egy-egy kötényt, a kutyikat beletették ebbe  a nagy fém mosóba, kikötötték őket  és már indulhatott is a móka. Sam a pacsálást, a samponozást nem nagyon szerette, de a szárítást már nagyon élvezte:

kutyamosoda1

Bezzeg Taszika, na ő minden percét élvezte, neki aztán mindegy mit csinálnak, csak vele foglalkozzanak. 🙂 
kutyamosoda2
Így van egymás mellett két gép, egyszerre két kutyut is lehet suvickolni.kutyamosoda3

A vizezés után jöhet a samponozás, ez egy kicsit hangos ahogy a habot kifújja a gép, de Taszit ez ugye nem zavarta, hiszen süket a lelkem már egy ideje. ❤kutyamosoda4

Több képet is csináltam, de ez annyira aranyos, édes drága öreg barátunk Taszika, hát januárban lesz 16 éves, de nem látszik rajta ez a szép kor. Tüneményes fazon még mindig!!! ❤ 
kutyamosoda5

Igen, őt nem kell bemutatni! 😀 Addig nagy legény volt, míg a másik két kutya fürdött, vigyorogva rohangált mindenkihez. Kicsit kisebb lett a mellény, amikor gazdi betette a mosóba, de végül megnyugodott, hiszen gazdi csak jót akarhat neki. 🙂kutyamosoda6

Közben pedig Sam már illatosan, puhán virgonckodott a tulajokkal, Taszika meg hol itt, hol ott gyűjtött be egy simit. 🙂kutyamosoda7

Ez itt a gépek kezelő felülete, igazán egyszerű, szépen megmutogattak mindent, mert kaptunk egy belépő zsetont, amivel akkor is be tudunk menni ha nincs ott senki, csak legyen nálunk elegendő 1-2 euros amivel a gép működik. Különben egy mosás 15 euro, ebben benne van a víz, a sampon használat és a szárítás is. Most a három kutya lett illatos és puha annyi áron, mint amennyiért Taszikát szokták megnyírni kéthavonta. 

kutyamosoda8

Van egy vendégfal is, tele fényképekkel. Természetesen a mi három lurkónkról is készült kép, mire hazaértünk a facebook oldalukra már fel is volt töltve mindhárom fotó névvel együtt. 🙂

kutyamosoda9

Vigyori, tudja már, nemsokára kész, különben is ez a szárítás már nem is olyan rossz. 🙂

kutyamosoda10

Másfél óra alatt megvoltunk a három kutyussal, otthon Jack fogadott minket vakító fehéren, tisztán. Mindenki mindenkit szagolt egész este, hogy te ki vagy?  

Ha nem kell nyírni-vágni csak fürdeni, akkor nyugodt szívvel ajánlom, nagyon jó kis hely. Itt van a szomszédságban a Tervuren-i erdő vége, még ha saras, loncsos lett a kutya pár óra séta után, akkor is ajánlom, berohan, lemossa a gazdi a nyakig saras rosszcsontot és már lehet is menni, nem kell a kocsit a kutya után takarítani, plusz otthon a fél házat. Tudom milyen az, egyszer Gyuszi két nagyon boldog, de nagyon saras kutyával jött haza, na az érdekes volt. Míg az egyiket fürdette addig a másik az előtér minden kövét külön-külön összesarazta, majd lehetett takarítani a fürdőszobával együtt. Persze jó móka, jó móka, már akinek. Szóval hébe-hóba, évente pár alkalommal (többször nem is kell) megéri (főleg vedléskor) ellátogatni ide. Úgy gondoljuk majd megszokják a helyet, a gépeket. 🙂 Mi jövünk máskor is! 🙂