Pár hónapja szólt Esztikém, hogy konferenciára kell mennie Dél-Koreába. Bevallom őszintén először azt sem tudtam örüljek-e a hírnek vagy sem. Aztán eltelt pár hét, majd mosolyogva elém álltak egy nap Katinkával, hogy ő is megy vele. Egy kísérőt vihet, Axi nem megy mert új munkahelyen dolgozik, de Katinka szívesen elkíséri.

Világot látnak ketten, együtt! 🙂 Amikor meg az ember végig gondolja, hogy hol is van az a Dél-Korea, akkor leginkább elbujdokolni szeretne, hogy ne lássa senki az aggódást a szemében. Persze ez úgy butaság ahogy van, mert a lányaim ismerik minden rezdülésem, így aztán nagyon is jól tudják, aggódom. Megbeszéljük. Ők is aggódnak, de jó lesz, nagyon készülnek rá! Így hát mosoly az arcon, és kész! 😀

A hetek, a napok eltűntek, védőoltásokat megkapták, közeledett az indulás ideje. A világban dúló politikai helyzetek nem könnyítették meg az elválást tőlük. 😦

Megbeszéltük, hogy a szokásos vasárnapi ebédet még együtt fogyasszuk el, igaz jó alaposan előre kellett hozni, de az utolsó nap délelőttjét együtt tölthettük. Mások még el sem kezdték az ebédjüket, mi már trappoltunk a Zaventem-i reptér felé. 

Még mindig van ellenőrzés, jó lenne ha maradna is. Mindenfelé rendőrök, katonák, lőállás az épületek tetején. Nem jó érzés, figyelmezteti az embert óhatatlanul, hogy valami volt, van, lesz. 😦 Már be lehet menni az utazóval az indulási csarnokba ahogy régen, csak át kell esnünk nekünk és a csomagjainknak egy átvilágításon és már benn is vagyunk az épületben. Bevallom nagy levegőt vettem amikor beléptünk. 😥 Március óta Gyuszi többször is utazott, de eddig nem lehetett bemenni, ő kiszállt, én haza mentem. A lányok gyorsan elintézték a bejelentkezést, leadták a csomagokat és már sétáltunk is előre, hogy elengedjem útjukra őket.

Boldogok voltak, izgultak nagyon én pedig büszke voltam magamra, mert nem sírtam csak amikor már nem láthatták. Integettem nekik, míg láttam őket. 

És elkezdődött a nagy út! 🙂 Egy óra Frankfurtig, majd 3 óra várakozás után egyenesen Dél-Koreába repülnek. Mindenhonnan bejelentkeztek az aranyosak, küldték a fotókat:

Ezzel a géppel repültek Frankfurtból. Két emeletes repülőgép, még soha nem láttak ilyet, el voltak ámulva a méreteitől. 🙂

És már a gépen:

Kaptak saját kispárnát, takarót, volt saját játék konzol, tv az útra. Hát hiába, el kell tölteni azt a sok időt valahogy. 🙂 

De aludtak, a nagy izgalmak és az eltelt idő miatt elfáradtak. Két órával az érkezés előtt költötték őket. Kaptak finom reggelit, szedelőzködtek és már le is szálltak, az első képek pedig már el is készültek Szöul-ban. 🙂

Szinte az egész városban van wifi, a szállodából fel is hívtak. De örültem, hogy láthattam őket és hallottam a hangjukat! 🙂 ❤ Elmeséltek mindent töviről hegyire és bár látszott, hogy nagyon fáradtak, de boldogok is voltak, hogy ott lehetnek. 🙂

Este vacsira menet már megint mosolygósan, igaz nagyon fáradtan. Még éjszaka felhívtak, mármint nekik éjszaka, mert 7 óra időeltolódás van hozzánk képest, elmesélték hol ettek, mit ettek, majd elköszöntek. 

Megérkeztek, ott vannak. Esztikémre vár még egy-két izgalmas nap, de aztán lesz pár napjuk bebarangolni a várost, szétnézni. 🙂 Remélem minden jó és szép lesz, de nyugodt csak jövő hétfőn éjszaka leszek, amikor újra magamhoz ölelhetem őket. ❤ ❤